eur:
395.05
usd:
372.1
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Mészáros Anett bírói döntéssel kiesett

Madarász Tamás után Mészáros Anett is a vigaszágon való mérkőzés lehetőségének elérése nélkül búcsúzott a cselgáncsversenyektől. A 70 kg-os magyar versenyző bírói döntéssel kapott ki német ellenfelétől, Kerstin Thielétől.

A másfél éve folyamatosan sérüléssel bajlódó, kétszeres vb-ezüstérmes Mészáros a 2009-ben Eb-második német Kerstin Thiele ellen lépett tatamira a 16 között, az első körben erőnyerő volt. Mészáros eddig ötször találkozott Thielével, s háromszor nyert.

Kölcsönös dulakodással telt a meccs első része, majd előbb a németet, aztán Mészárost intette a bíró. Aztán földharcban a magyar versenyző került alulra, Thiele sokáig próbálta leszorítani őt, de nem járt sikerrel. Értékelhető akció továbbra sem akadt, így jöhetett az első pontig tartó, háromperces hosszabbítás. Ez alatt sem történt semmi, mindkét dzsúdós egyre fáradtabban mozgott. A bírók kétszer is tanácskoztak, hogy kiosszák-e a második figyelmeztetést, ami az összecsapás végét jelentette volna, de erre nem került sor. Végül egyhangú bírói döntéssel Thiele jutott tovább.

Mészáros a mérkőzés után azonnal az öltözőbe sietett. Edzője, Toncs Péter azt mondta, nem sikerült jól tanítványa felkészülése, tavaly év végén esett át térdszalag-műtéten, s az elmúlt egy évben egy versenyen tudott csak indulni.

A nyolcfős dzsúdós csapatból még Joó Abigél és Bor Barna nem mutatkozott be az olimpián. Ungvári Miklós ezüst-, Csernoviczki Éva bronzérmet szerzett, Karakas Hedvig az ötödik helyen, Csoknyai László, Madarász Tamás és Mészáros Anett pedig helyezetlenül zárt.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×