Kemény Dénes szerint a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott a két nappal korábbihoz képest javult, de Montenegró ellen (10-11) is elkerülhető gólokat kapott. A szakvezető hozzátette, hogy az eredményjelző tábla igazságos, egy gólnyit tettek azért, hogy veszítsenek.
A háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely a vlv.hu-nak annyit mondott, hogy borzalmasan elkeseredett. Kásás Tamás szintén a válogatott hivatalos honlapjának úgy nyilatkozott, hogy ebben a meccsben benne volt szívük-lelkük, mindent kiadtak. Nagyon sok hiba volt most is, de szerinte ez a vereség olyan, amiből azért lehet erőt meríteni.
Varga Dénes szerint most kicsit a koncentráltsággal volt gond, most már sokat pontosodtak, de még nem eleget.
Steinmetz Ádám szintén a vlv.hu-nak azt emelte ki, hogy innentől nem vághatják tovább maguk alatt a fát, ugyanakkor a románok elleni csütörtök délután fél ötkor kezdődő meccs sem lesz sétagalopp, ahogy az amerikai elleni összecsapás sem.