Az olimpia első mérkőzésén a házigazda Nagy-Britannia csapata az új-zélandi együttes mérkőzik. A női focitorna egyik esélyesei, a brazilok Kamerunnal csapnak össze, a másik favorit, az Egyesült Államok Franciaország ellen lép pályára.
A nap egyik legfontosabb magyar vonatkozású eseménye az Olimpiai Faluban lesz, ahol délután fél 5-kor egy félórás ünnepség keretében a nemzetközi zónában felvonják a magyar zászlót. Az eseményen Magyarországot Üzbegisztán, Mauritánia és a Marshall-szigetek társaságában köszöntik.
Csütörtökön újra a labdarúgásé lesz a főszerep. A házigazdák nagy várokozásokkal tekintenek a brit válogatott szereplése elé: Szenegál ellen kezdenek.
Stuart Pearce szövetségi kapitány megosztotta a közvéleményt azzal, hogy kihagyta a keretből David Beckhamet, aki a pályázat egyik arca volt korábban és az utóbbi hetekben kiváló formában játszik a Los Angeles Galaxy együttesében.
Az olimpia szervezőbizottságának elnöke, Sebastian Coe is szerette volna, ha a korábbi 115-szörös válogatott játékos helyet kap a csapatban. Beckham is csalódott volt, de azt mondta, hogy ő lesz a legnagyobb szurkolója az együttesnek, amelynek korábbi manchesteri csapattársa, a kétszeres BL-győztes Ryan Giggs lesz a csapatkapitánya. A házigazdák mellett a favoritok közül a spanyolok Japán, a brazilok pedig Egyiptom ellen kezdenek csütörtökön.
Az ünnepélyes megnyitó péntek magyar idő szerint este 10 órakor lesz. A megnyitón a magyar zászlót Biros Péter, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a magyar együtt csapatkapitánya viszi majd.
A Danny Boyle filmrendező által létrehozott "A csoda szigetei" címet viselő show 27 millió fontba kerül, és tízezer szereplője lesz. A hírek szerint a 204 országból érkező sportolók a vidéki Angliát idéző díszletek között vonulnak majd be a stadionba, az állatok csapata pedig 12 lóból, három tehénből, két kecskéből, tíz tyúkból, kilenc libából, egy juhnyájból és terelőkutyákból áll össze.
A 80 ezer férőhelyes Olimpiai Stadionban, ahol II. Erzsébet brit uralkodó nyitja meg hivatalosan a játékokat, mintegy száz állam- és kormányfő lesz jelen. A ceremóniát világszerte körülbelül egymilliárd tv-néző követi majd. Pénteken egyébként a selejtezőkkel a férfi és női íjászok is megkezdik a szereplésüket.
Már korábban véglegessé vált, hogy 158 magyar versenyző vesz majd részt a pénteken kezdődő ötkarikás játékokon. A magyar csapatot 95 férfi és 63 női sportoló alkotja. A létszám sérülés esetén csökkenhet olyan sportágakban, amelyekben névre szóló kvótákat szereztek a sportolók. Ugyanakkor bővülhet is, amennyiben a jelenleg tartaléknak számító magyar sportolók - sérülés vagy visszalépés esetén - előrébb lépnek a rangsorban. A londoni olimpia augusztus 12-én ér véget.