Kemény Dénes: Ez az elmúlt négy év legerősebb csapata

Infostart
2012. július 23. 20:19
Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint az elmúlt négy évre visszatekintve a magyar férfi vízilabda-válogatott most a legerősebb. A háromszoros olimpiai bajnok szakvezető kiemelte: fontos, hogy frissek legyenek a játékosok a szerbek elleni vasárnapi rajtra.

Felkészültségben és összetételében ez az elmúlt négy év legerősebb válogatottja - mondta az InfoRádiónak Kemény Dénes a férfi vízilabdacsapat olimpia előtti utolsó nyilvános edzésén.

A válogatott szövetségi kapitánya hozzátette, hegy a csapat közel volt ehhez a szinthez a tavalyi sanghaji világbajnokság előtt is, de úgy érzi, hogy Birosék most még erősebbek. Sok múlik az ellenfeleken, hogy ez eredményben mennyire fog megnyilvánulni - mondta a kapitány, aki kiemelte, hogy azokon, akik a Vodafone Kupán halványabb teljesítményt nyújtottak, már lehet látni a javulás jeleit.

A csapat friss, és az olimpia előtti napoknak az edzésmunkája nagyon fontos a tekintetben, hogy ezt a frissességet megtartsa a válogatott, amely vasárnap a szerbek ellen kezdi meg londoni szereplését.

Kemény Dénes szerint a szerb együttesnek három-négy meghatározó játékosa van, ha nekik jól megy, akkor nehezen verhetőek.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást