Sokan, mert szerencsére jól sikerült és szívből jött. A megjelent sportolók mind erőt adtak nekem a beszédhez. Az olimpiára úgy menjen ki egy magyar csapat, hogy tele van energiával és ambícióval. Nem szabad megtörnünk, történjen bármi, mennünk kell előre és tennünk kell a dolgunkat. A magyar nép győztes és kiválasztott, ezt ne feledjük el.
Magyar virtust emlegetett a beszédében. Milyen az a magyar virtus?
Azt jelenti, hogy mindenki rettegett, amikor megjöttek a magyarok. Ez a fogalom a mai világban kicsit elveszett, volt, amikor én sem gondoltam erre, de nem árt rá emlékeztetni a magyar népet. Az olimpiára úgy érdemes kiutazni, hogy ez a szemünk előtt lebeg.
Rettegjenek az ellenfelek?
Mindenki félni fog, mert mindenkiben lesz lámpaláz és izgalom, de igen, féljenek tőlünk. Mi rendesen fel vagyunk készülve, erős a magyar csapat, bármire képesek vagyunk, ha ezt elhisszük.
Mekkora segítséget jelent, hogy 2009-ben éppen Londonban lett világbajnok?
Három év eltelt, tehát ilyen szempontból túl sok jelentősége nincs, viszont kellemes emlék.
Milyen célokkal utazik ki a játékokra?
Az öttusacsapat nevében azt tudom mondani, hogy remélem, mind a háromféle éremből egyet el tudunk hozni.