Az első mérkőzést július 17-én, Albániában, Korca városában, míg a visszavágót egy héttel később, Nyíregyházán rendezik. A DVSC azért kényszerül Nyíregyházán játszani hazai meccsét, mert saját stadionja nem felel meg a nemzetközi előírásoknak.
"Szerencsésnek mondható a sorsolás, mert nem kell túlságosan messzire utaznunk, ami a szurkolóink szempontjából is fontos tényező - nyilatkozta a csapat honlapjának Róka Géza klubigazgató. - Egyelőre túl sokat nem tudunk a Skenderbeu együtteséről, az elkövetkezendő napokban az lesz a feladatunk, hogy minél alaposabban feltérképezzük, minél több információt gyűjtsünk róla."
Sorsoltak az Európa Ligában is. Az első fordulóban a Honvéd az albán negyedikkel, a Flamurtari Vlorë csapatával került össze, és hazai pályán kezdi a párharcot. Az MTK a szlovák Senicát kapta a sorsoláson.
A második körben a Videoton a szintén szlovák Slovan Bratislavát kapta, a párharc első meccsén Pozsonyban rendezik.
A két fővárosi csapat július 5-én vívja az első meccsét és egy héttel később a visszavágóját, a Honvéd otthon, az MTK idegenben kezd. A Videoton pedig július 19-én és 26-án lép pályára.
Amennyiben a Honvéd továbbjut, akkor Dzsudzsák Balázs korábbi csapatával, a kameruni Samuel Eto'ót is foglalkoztató orosz Anzsi Mahacskalával találkozik, míg az MTK-ra siker esetén a legutóbbi szezonban BL-negyeddöntős ciprusi APOEL vár.