eur:
393.83
usd:
365.5
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A Videotoné lett az ezüstérem az NB I-ben

Az ezüstérmes Videoton és a bronzérmes Győr is győzelemmel zárta a labdarúgó-bajnoki idényt.

A sereghajtó és kiesett Zalaegerszeg 3-1-es vereséget szenvedett Kaposváron a 30., utolsó fordulójának zárómérkőzésén. A kaposváriak motiváltan léptek pályára a szezon utolsó mérkőzésén, hiszen a sereghajtó elleni győzelemmel a tizedik helyre léphettek előre a tabellán. A hazaiak már a 3. percben vezetést szereztek, de gyorsan egyenlített a ZTE, majd Grumic szerzett újabb gólt. A félidő hátralévő részében is a somogyiak irányítottak. A ZTE kezdte jobban a második félidőt, az újabb gólt azonban a Kaposvár szerezte, amivel eldőlt a győzelem sorsa.

A bronzérmes Győr kétgólos győzelmet aratott Pápán. Az első játékrészben csak a hazaiak alakítottak ki ziccert, a folytatásban viszont két igazi támadást vezetett az ETO, mindkettőt gólra váltotta, így hiába volt aktívabb a hazai csapat, a Győr nyerte a mérkőzést.

Az ezüstérmes Videoton két, hajrában szerzett góllal nyert Újpesten. Az első félidőben a futball helyett egymással foglalkoztak a játékosok, így gól nem született, a Videoton pedig kiállítás miatt megfogyatkozott. A folytatásban kiegyenlítődött a létszám, ezt követően pedig a Videoton fölényben futballozott, s végül a csereként beállt Perics duplája révén győzelemmel búcsúzott az idénytől.

Kaposvári Rákóczi-ZTE FC 3-1 (2-1)
Kaposvár, 2500 néző, v.: Veizer
Kaposvár: Posza - Okuka, Graszl, Bank, Pavlovic - Addo, Hegedűs - Bebeto (Bőle, 80.), Horváth T. (Fenyvesi, 87.), Balázs B. - Grumic (Haruna, 69.)
ZTE: Vlaszák (Vörös, 5.) - Kocsárdi, Bogunovic, Kocsis A., Hidvégi - Szakály D., Máté P., Hervas (Vittman, 83.), Nicorec - Polareczki (Jasarevic, 72.), Kovács G.
Gólszerzők: Grumic (3., 20.), Graszl (62., 11-esből), illetve Okuka (10., öngól)

Lombard Pápa Termál FC-Győri ETO FC 0-2 (0-0)
Pápa, 2000 néző, v.: Oláh
Pápa: Szűcs L. - Nagy S. (Inutile, 58.), Tóth G., Rodenbücher, Németh M. - Farkas A., Horváth L. - Lovrencsics, Quintero, Arsic (Szabó Z., 83.) - Seye (Szilágyi, 70.)
Győr: Nagy G. - Tokody, Fehér Z., Stanisic, Dinjar - Koltai, Pátkai (Varga R., 60.), Kamber - Dudás, Ahjupera (Völgyi, 85.), Strestik (Trajkovic, 46.)
Gólszerzők: Varga R. (61.), Völgyi (86.)

Újpest FC-Videoton FC 0-2 (0-0)

Szusza Ferenc Stadion, 3000 néző, v.: Bognár
Újpest: Balajcza - Litauszki, Lipták (Vermes, 46.), Mihajlovic, Pollák - Remili, Kiss Z., Balogh B., Eninful (Nagy P., 45+1.), Vasiljevic - Rajczi
Videoton: Tujvel - Szolnoki, Vaskó, Caneira, Héctor - Oliveira (Gyurcsó, 69.), Mitrovic, Kovács I. (Perics, 82.), Nikolic (Polonkai, 63.), Gosztonyi - Nikolics
Gólszerző: Peric (87., 89.)
Kiállítva: Pollák (59.), illetve Caneira (18.)

Szombaton játszották:
PMFC-Matias - Budapest Honvéd 3-4
FGSZ Siófok-Kecskeméti TE 0-2
MVM Paks-Ferencváros 4-2
Diósgyőri VTK-Vasas 3-2
DVSC-TEVA - Haladás Sopron Bank 2-0

A 2011-2012-es bajnokság végeredménye

1. DVSC-TEVA 30 22 8 - 64-18 74 pont - BL-selejtező
2. Videoton FC 30 21 3 6 58-19 66 - EL-selejtező
3. Győri ETO 30 20 3 7 56-31 63
4. Budapest Honvéd 30 13 7 10 48-40 46 - EL-selejtező
5. Kecskeméti TE 30 13 6 11 47-39 45
6. MVM Paks 30 12 9 9 47-51 45
7. Diósgyőri VTK 30 13 4 13 42-43 43
8. Haladás Sopron Bank 30 9 11 10 39-37 38
9. FGSZ Siófok 30 9 9 12 30-41 36
10. Kaposvári Rákóczi 30 7 14 9 35-42 35
11. Ferencváros 30 9 7 14 32-35 34
12. PMFC-Matias 30 8 10 12 36-50 34
13. Újpest FC 30 8 8 14 34-46 32
14. Lombard Pápa Termál FC 30 8 6 16 26-40 30
15. Vasas 30 5 9 16 29-51 22 - kiesett
16. ZTE FC 30 1 10 19 25-65 13 - kiesett
A Vasastól 2 büntetőpont levonva.
Az Európai Labdarúgó Szövetség a Győrt kizárta az európai kupasorozatokból, ezért a bronzérmes helyett a negyedik Budapest Honvéd indulhat az Európa Liga selejtezőjében.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×