eur:
394.44
usd:
369.59
bux:
65663.66
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Szepesi Györgyöt kitüntette a FIFA

Szepesi Györgyöt kitüntették a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 62., budapesti kongresszusának csütörtöki ünnepélyes megnyitóján.

Az úgynevezett FIFA-érdemrendet, a szervezet legrangosabb elismerését minden évben a hat kontinentális konföderáció és a FIFA egy-egy jelöltje veheti át. Szepesit utóbbi szervezet jelölte a díjra, amelyet Joseph Blatter FIFA-elnök és Jerome Valcke FIFA-főtitkár adott át neki.

"Nagyon boldog vagyok, hogy szülővárosomban vehettem át ezt az elismerést" - mondta a 90 éves, legendás rádióriporter, aki 1978 és 1986 között a magyar szövetség (MLSZ) elnöki posztját is betöltötte, tizenkét éven át (1982-1994) pedig a FIFA vezető testületének tagja volt.

Rajta kívül az ázsiai konföderáció korábbi elnöke, a malajziai Ahmad Shah, a jamaicai Winston Chung, az uruguayi válogatott szövetségi kapitánya, Oscar Tabarez, a fidzsi-szigeteki egykori bíró és jelenlegi sportvezető, Hari Raj Naicker, valamint a német szövetség korábbi elnöke, az UEFA jelenlegi alelnöke, Gerhard Mayer-Vorfelder részesült az elismerésben. Posztumusz-díjat kapott Godfried Foli Ekué, a togói szövetség korábbi elnöke.

"A mai napon még vendéglátónk, Magyarország történelmét és kultúráját ünnepeljük, péntek reggeltől azonban vár minket a munka" - mondta megnyitó beszédében Blatter, aki megemlékezett a magyarok korábbi két világbajnoki ezüstérméről (1938, 1954), Puskás Ferencről, az Aranycsapat kapitányáról, valamint a Budapesten megrendezett két korábbi kongresszusról (1909, 1930). Utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta: amíg 1930-ban még csak 27 nemzet volt Budapesten, addig jelenleg már 209.

Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő beszédében úgy fogalmazott, a politika és a sport szoros kapcsolatban van egymással, előbbi sokat segíthet, de bizonyos esetekben árthat is a sportnak. A nyári lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság kapcsán a több ország által felvetett bojkott lehetőségével kapcsolatban azt mondta, ennek nem szabad elrontania a futball szellemiségét.

"A sport feladata az, hogy ne szétválassza, hanem összehozza az embereket. A futball mindenre megtanít, amire az embernek az élete során szüksége lehet, így például a fair playre is" - mondta Orbán Viktor, aki sikeres kongresszust kívánt a küldötteknek.

A megnyitón beszédet mondott Tarlós István főpolgármester is, s jelen volt többek között Czene Attila, sportpolitikáért felelős államtitkár, Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke és Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.

A ceremónia során fellépett mások mellett Lajkó Félix hegedűművész, Miklósa Erika operaénekes, valamint közös produkciót adott elő Havasi Balázs zongorista és Kiss Endi dobos.

A FIFA 62. kongresszusa pénteken 9:30 órakor kezdődik a Hungexpón.

Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, de az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András Magosz-főtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×