Miért hagyja el Guardiola a Barcelonát?

Infostart
2012. április 27. 13:39
Pep Guardiola hivatalosan is bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését a Barcelonával. Sandro Rosell elnök közös sajtótájékoztatójukon megköszönte a menedzsernek eddigi munkáját.

Lapértesülések szerint Rosell kétségbeesetten próbálta meggyőzni Guardiolát, hogy maradjon, és állítólag "korlátlan anyagi eszközöket" ígért neki a csapat megerősítéséhez.

Guardiola döntését a pénteki edzésen közölte a játkosokkal, és a csapat tagjai részt vettek a sajtótájékoztatón is.

Az ok egyszerű: négy év elég volt. Elhasználódtam, és újra fel kell töltődnöm - indokolta távozását az edző. Hozzátette: "négy év alatt mindenki elfáradna. Az új edző meg tudja majd adni azokat a dolgokat a csapatnak, amit én már nem." Helyét a kispadon eddigi segítője, Tito Vilanova veszi át.

Guardiola - akinek vezetésével a klub egyik legsikeresebb időszakát élte meg - 2008 nyarán vette át a csapat irányítását, azóta három bajnoki címet, két Bajnokok Ligáját, egy Spanyol Király Kupát, három Spanyol Szuperkupát, két Európai Szuperkupát és két klubvilágbajnoki címet nyert az együttessel.

A Barcelona kedden címvédőként kiesett a BL-elődöntőjében a Chelsea-vel szemben, a bajnokságban pedig hét pont a hátránya a Real Madrid mögött, de a spanyol Király Kupát még megnyerheti.

Guardiola egyes értesülések szerint egy évig nem akar edzőként dolgozni, mert kiégett, mentálisan és fizikailag is elfáradt az elmúlt négy alatt.

Más jelentések szerint Roman Abramovics, az angol Chelsea tulajdonosa őt szánja a Kékek kispadjára - kerül, amibe kerül.

A spanyol sajtó már a lehetséges utódokat is sorra vette: a jelöltek között ott van a Megyeri Balázst foglalkoztató, görög bajnok Olimpiakosztól távozó spanyol Ernesto Valverde, a francia válogatottat irányító Laurent Blanc, valamint az Athletic Bilbaóval Európa Liga-döntőbe jutott argentin Marcelo Bielsa.

Mindenesetre bárki lesz a Barca új edzője, alkalmazkodnia kell majd a csapat jelenlegi játékstílusához - hangsúlyozta Dénes Tamás szakíró, az InfoRádió munkatársa, aki szerint mindenképpen különleges marad majd a Barca történetében a Guardiola-korszak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Dénes Tamás, az InfoRádió labdarúgó szakújságírója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást