eur:
394.52
usd:
369.69
bux:
65160.61
2024. április 19. péntek Emma

Egy "ismeretlen" edző lesz Guardiola utóda

Miközben a spanyol lapok azt találgatták már a hivatalos bejelentés előtt, ki lehet a távozni készülő Pep Guardiola utóda, a jelek szerint mindegyikük "mellélőtt". Miközben felvetődött Marcelo Bielsa, Luis Enrique, André Villas-Boas, Ernesto Valverde és Laurent Blanc neve is, a katalán klub máris bejelentette, ki lesz az utód. Jegyezzük meg a nevet: Tito Vilanova.

Persze, a Barca életét nap mint nap követők számára a berkeken belül egyszerűen Titónak becézett szőke edző neve egyáltalán nem ismeretlen. Arca sem, hiszen minden mérkőzésen ott ült Pep Guardiola oldalán a kispadon, ő volt a sikeredző első számú segítője.

Kiválóan ismeri a játékosokat, s kiválóan ismeri azt a rendszert, amelyben a csapat futballozik. Biztosan képes lesz a klub filozófiája szerint vezetni a jövőben az FC Barcelonát. Egyébként ezek azok a faktorok, amelyre Sandro Rosell elnök és Andoni Zubizarreta sportigazgató is felhívták a figyelmet a bejelentés után.

Pep Guardiola nagyon elismerően nyilatkozott az utódáról, megjegyezve, hogy jó választás, nem kétséges, hogy személyében olyan edző kerül a csapat élére, aki folytatja a hagyományokat. "Ha fizikailag nem is leszek itt, ha Titónak bármire szüksége van tőlem, rám mindig számíthat" - mondta Guardiola.

Vilanova jelölése, s Guardiola fogadkozása, mi szerint pihenni akar egy ideig, miután fizikailag és mentálisan is lemerítette az elmúlt négy év, erősített egy korábban viccesnek ítélt gondolatot: elképzelhető, hogy a Barcelona ezzel a lépéssel megteremtette a lehetőséget arra, hogy ha Guardiola kipihente magát, újra visszatérjen a csapat élére.

(Persze, a világsajtóban nyilvánosságra kerültek másfajta találgatások is. Ezek között szerepel, hogy Guardiola az angol válogatottat veszi majd át, egyelőre az Európa-bajnokságra, s aztán az ottani szerepléstől függően hosszabb távra is esetleg. A mostani nyilatkozatok alapján ez meglehetősen vad csavar, de a futballban soha, semmire sem szabad azt mondani, hogy kizárt.)

Tito Vilanova - hivatalosan Francesc Vilanova y Bayó 1969. szeptember 17-én született, 1990-ig a La Masíán ismerkedett a Cruyff-féle Barcelona futballjával. Nem tudott azonban bekerülni az első csapatba, ezért továbbállt, s 12 év alatt öt különböző klubban is megfordult, a Figueres, a Celta, a Badajoz, a Mallorca, a Lleida, az Elche és végül a Gramenet középpályása volt. Az élvonalban a Celta mezében játszott, 26 mérkőzésen, összesen 800 percet.

A kétezres évek közepén a Terrassa technikai igazgatója volt, majd az akkor negyedik ligás Barcelona B-hez került, Josep "Pep" Guardiola segítőjének. Onnantól kezdve együtt mentek végig az úton, Pep, mint a kapitány, Tito pedig az első tiszt. Tito Vilanova eddig is rengeteget dolgozott, de nem a reflektorfényben. Mostantól ez megváltozik. Hiszen ő lépett az utóbbi négy év legeredményesebb edzője helyére.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Újra támad az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Újra támad az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Jön a Portfolio következő lakossági befektetési eseménye, a Portfolio Investment Day 2024. Május 16-án várjuk azokat, akik a legtöbbet szeretnék kihozni megtakarításaikból! Előadóink cégvezetők, pénzügyi vezetők, portfóliómenedzserek, elemzők és profi befektetők, akiktől releváns befektetési ötleteket szerezhetnek a jelenlévők. A konferencián kiemelten foglalkozunk a hazai állampapírokkal, a nyersanyagpiacokkal, a kriptoeszközökkel, valamint hazai és nemzetközi részvényekkel.   A rendezvényen velünk lesz többek között Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója, Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója, és a Cápák közöttből jól ismert Balogh Petya és Orbók Ilona is. Az eseményre itt lehet regisztrálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×