eur:
395.78
usd:
372.1
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Vereséggel zártak a bronzérmes magyarok a hokivébén

A britek elleni 5-4-es vereséggel búcsúzott a harmadik helyen záró magyar jégkorong-válogatott a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon.

Érződött, hogy nincs elég motiváció a zárómérkőzésre, mert rengeteg volt a rossz helyezkedés, felesleges kiállítás, de így is 4-4-gyel kezdődött az utolsó harmad, amelyben Dowd értékesített egy büntetőt, ezzel nyertek a britek.

A bronzérem az erőviszonyok alapján kisebb bravúrnak is nevezhető, hiszen a két feljutó, a házigazda szlovén, valamint az osztrák csapat lényegesen nagyobb játékerőt képvisel. A tornáról az ukrán együttes esett ki.

Az már a japánok délutáni vereségével eldőlt, hogy a magyarok mindenképpen a harmadik helyen zárják a tornát, viszont a szigetországiaknak pontot kellett szerezniük a bennmaradáshoz.

Sikorcin belázasodott, így nem vállalta a szereplést. A kapuban a vb-mérkőzésen legutóbb napra pontosan öt évvel ezelőtt védő Budai kezdett, s már a 2. percben felavatták. Gyorsan sikerült egyenlíteni Vas Márton révén, majd Kovács találata már a fordulatot jelentette. Neilson végleges kiállítást kapott, mert hátulról a palánkra lökte Magosit.

Az ötperces emberelőnyben nem esett gól, a magyar csatár pedig még a játékrészben visszatérhetett. Ezt követően Galanisz előtt adódott óriási helyzet, lövése a felső és a jobb kapuvasat is érintette, de videózás után nem ítélt gólt a bíró. A szünet előtt Dowd létszámfölényben, oldalról egyenlített.

Rögtön a második harmad elején Sofront kiugrás közben visszahúzták, a megítélt büntetőt a sértett higgadtan értékesítette. Ezután izgalmas pillanatokat és szép Budai-védéseket hozott a következő brit előny.

A magyarok játszottak mezőnyfölényben, ám amikor a sípszó után visszaütő Horváthot kiállították, a Kanadából honosított Fussey közelről egalizált. Két és fél perc múlva - a szintén a vb előtt honosított - Mihály remek korongátvétel után lőtte ki a bal felső sarkot.

Hogy mégis 4-4-gyel vonultak el pihenőre, arról a dekoncentrált magyar védelem és a büntetőpadról visszatérő Clarke gondoskodott 16.4 másodperccel a harmad vége előtt.

A folytatásban is sok volt a hiba, kimaradt emberelőny után a britek duplafórba kerültek, ráadásul a hátvéd Szélig saját kapuja előtt rátenyerelt a pakkra, így a szabályok alapján büntető következett, melyet Dowd értékesített. A magyar támadásokban nem volt átütőerő, csak elvétve forgott veszélyben a kapu.

5. forduló:
Nagy-Britannia - Magyarország 5-4 (2-2, 2-2, 1-0)
Gól: Phillips (2.), Dowd (18., 49.), Fussey (35.), Clarke (40.), illetve Vas M. (4.), Kovács (7.), Sofron (22.), Mihály (37.)

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×