eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Ötből egyszer sem verte meg a Chelsea-t a Barcelona

A labdarúgó Bajnokok Ligája szerda esti elődöntőjében a címvédő Barcelona olyan csapattal találkozik, amelyet legutóbbi öt mérkőzésükből egyszer sem tudott legyőzni. (Noha 2009-ben továbbjutott vele szemben - de micsoda körülmények között!) Ráadásul a Chelsea a mostani sorozatban még veretlen hazai pályán, a Stamford Bridge-en.

A Barcelona és a Chelsea eddig tíz nemzetközi kupamérkőzést vívott egymással, mindkettő hármat nyert, négy döntetlenül végződött. Ám az utóbbi idők a londoni Kékek fölényét mutatják, 2006 óta nem tud nyerni ellenük a Barca.

Mindazonáltal a két csapat legutóbbi párharcából, 2009 tavaszán, a katalánok jutottak tovább. A Camp Nouban elért 0-0 után a Chelsea Michael Essien góljával vezetést szerzett a "Hídon", aztán a norvég bíró, Övrebö a legszűkebb számítás szerint is két tiszta tizenegyest elvett tőlük. A hosszabbítás perceiben, a 93. percben ellenben Andrés Iniesta nagy lövésével kiegyenlített, s az idegenbeli góllal az adott mérkőzés második legjobb csapata jutott a döntőbe.


A finálét aztán megnyerte Guardiola együttese, sőt győzött 2011-ben is - az elmúlt három teljes kiírásból tehát kettőt megnyert. Idén az AC Milan 1990-es sikere óta, s egyben a Bajnokok Ligája teljes eddigi történetében az első csapat lehet, amelyik megvédi elsőségét a "királykategóriában". Ehhez a Chelsea-n keresztül vezet az út Münchenbe.

A két csapat 2009-es mérkőzésén a katalánok ma este páyára lépő tizenegyéből Victor Valdés, Dani Alves, Sergi Busquets, Andrés Iniesta, Xavi és Lionel Messi, valamint a várhatóan tartalék Seydou Keita is játszott. A Chelsea-ből Petr Cech, José Bosingwa, John Terry, Ashley Cole, Frank Lampard, Didier Drogba, Michael Essien és Florent Malouda is szerepelt, mind a nyolcan most biztosan nem lesznek a kezdő csapatban.

A Barcelona nagy formában van, a legutóbbi 15 mérkőzéséből csak az AC Milan elleni BL-negyeddöntőt nem nyerte meg, de ott sem kapott ki. Két hónapja, pontosan február 14. óta e 15 találkozón 46 gólt szerzett, ami több mint háromgólos átlag. A csapat legeredményesebb játékosa, Lionel Messi a mostani BL-idényben már 14 gólnál jár - ez pedig csúcs a sorozat történetében.

A Chelsea-nél spanyol játékosok is várják a katalánokat, így a Valenciától vett Juan Mata, a korábban az Atlético Madridban szerepelt Fernando Torres, s a bővebb kerethez tartozó Oriol Romeu, aki katalán nemzetiségű, s egy mérkőzésen játszott az előző idényben az FC Barcelona bajnokcsapatában is. (2010-ben spanyol Szuperkupa-győztes is volt Pep Guardiola irányításával.)

A londoni Kékek eredményei javultak, amióta André Villas-Boas helyett Roberto Di Matteo irányítja a csapatot. 2012. március 4-én nevezte ki a vezérkar a klub egykori játékosát, majd az edzői stáb tagját "ideiglenes menedzsernek" (az angol kifejezés szebb rá: caretaker manager). Azóta a Chelsea 12 mérkőzéséből kilencet megnyert, kettőn döntetlent játszott, s egyen kapott ki, a Manchester Citytől. Di Matteo győzelmi mutatója 75 százalékos, AVB-jé 48 százalékos volt.

Az olasz-svájci születésű edző kétségtelenül tart az általa nagyon becsült Barcelonától, azt mondta, játékosainak a továbbjutáshoz két tökéletes mérkőzésre van szüksége. A kezdő csapatot illetően az szinte biztos, hogy a sérült David Luizt Gary Cahill váltja a védelemben. A várható tizenegy: Cech - Ivanovics, Terry, Cahill, Cole - Ramires, Mikel Obi, Lampard, Mata - Kalou, Drogba

Pep Guardiola tervezett tizenegye: Victor Valdés - Daniel Alves, Mascherano, Piqué, Puyol - Xavi, Busquets, Iniesta - Messi, Fabregas - Aléxis Sánchez. A Chelsea utóbbi évekbeli legnagyobb riválisaitól, a korábbi Nagy Négyes további három csapatától is akad a katalánoknál egy-egy "ex": Javier Mascherano a Liverpool, Gerard Piqué a Manchester United, a legfrissebb szerzemény, Cesc Fabregas az Arsenal játékosa volt. A két spanyol világbajnok egyébként természetesen visszatérő a Barcánál, mindketten a klub nevelései.

Chelsea-FC Barcelona
20.45
Televízió: Digisport 20.05

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×