eur:
394.16
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Elődöntős a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

A Vasas 16-9-re nyert a horvát Jug Dubrovnik ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágóján, így négygólos hátrányát ledolgozva elődöntős. A Szeged viszont 10-7-re kikapott az ugyancsak horvát Mladost Zagreb együttesétől, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.

Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a második felvonásban azonban fantasztikus nyolc percet produkált a Vasas, sorozatban öt gólt lőtt, míg a horvát alakulat csak egyszer volt eredményes ebben a szakaszban.

A harmadik negyedben Jokovic büntetőből faragta le háromgólosra a horvátok hátrányát, azonban Steinmetz Barnabás emberelőnyből visszaállította a különbséget, majd testvére, Ádám növelte az előnyt (10-5). Az álomszerű játékot Katonás góljával folytatta a Vasas, amely ekkor már hat góllal, összesítésben kettővel vezetett. A zárófelvonást 13-7-es Vasas-vezetéssel kezdték a csapatok.

A negyedik negyedben sem adta alább a Vasas, újabb két gólt szerzett, majd Steinmetz centerből volt eredményes, így a hazaiak a magabiztos és eredményes játékuknak köszönhetően végül összesítésben három góllal múlták felül horvát riválisukat.

Férfi Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:

TEVA-Vasas-UNIQA - Jug Dubrovnik (horvát) 16-9 (3-3, 5-1, 5-3, 3-2)
A magyar csapat gólszerzői: Katonás 4, Steinmetz Á. 3, Brguljan, Boskovic, Vörös 2-2, Steinmetz B., Fazekas, Kiss 1-1
Továbbjutott: a Vasas, 24-21-es összesítéssel.

A másik mérkőzésen:
A-Híd Szeged Beton VE - Mladost Zagreb (horvát) 7-10 (2-3, 2-0, 2-3, 1-4)
A magyar csapat gólszerzői: Kayes 3, Varga P. 2, Török, Hegedűs
Továbbjutott: a Mladost Zagreb, kettős győzelemmel, 18-13-as összesítéssel.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×