eur:
393.88
usd:
365.12
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Vallomást tett a Napoli korábbi kapusa a bundabotrányban

Vallomást tett az olaszországi futball bundabotrány kapcsán Matteo Gianello, az élvonalban szereplő Napoli korábbi kapusa, aki azt állította: néhány játékostársát próbálta rávenni arra, hogy veszítsék el a Sampdoria ellen 2010. május 16-án vívott mérkőzést.

A Gazzetta dello Sport című napilap keddi értesülései szerint a 35 esztendős hálóőr a nápolyi ügyészségen megtartott meghallgatásán azt mondta: azt kellett volna biztosítaniuk, hogy a Sampdoria nyerjen, tettestársai ugyanis Ausztriában és Angliában a Napoli ellen fogadtak. Gianello azt is elárulta, hogy a korábban szintén futballozó Silvio Gusti azt mondta neki, ajánljon pénzt azoknak a csapattársainak, akikkel megbeszéli a találkozó eredményének befolyásolását. A kapus - aki 2004 és 2011 között játszott Nápolyban - saját bevallása szerint csak két védőt, Paolo Cannavarót és Gianluca Gravát kereste meg az ajánlattal, ők azonban elutasították azt. Az összecsapást végül a Sampdoria nyerte 1-0-ra.

Ha Gianello állításai valósak, Cannavaro és Grava valószínűleg büntetést kap majd az olasz szövetségtől (FIGC), mert nem számoltak be a megkeresésről, így elmulasztották jelentési kötelezettségüket. Az ügyben vélhetően a Napoli ellen is eljárás indul majd.

A nápolyi ügyészség több mint egy éve vizsgálódik az olasz futballt érintő bundagyanús esetekkel kapcsolatban, s abban a kérdésben is nyomoznak, hogy a maffiának van-e bármi köze az ország profi labdarúgásához.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×