eur:
394.08
usd:
364.99
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Londonban 130 indulóra számít a MOB elnöke

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke arra számít, hogy 130 fős magyar csapat vehet részt a nyári ötkarikás játékokon.

Borkai Zsolt hétfőn, sajtóreggelin abból az alkalomból összegezte várakozásait, hogy alig több mint 100 nap múlva kezdődik a londoni olimpia. A MOB vezetője kitért rá, hogy a testület a nyugodt felkészüléshez igyekezett megteremteni minden szükséges feltételt, s örömmel nyugtázta, hogy már 107 sportoló szerzett kvótát.

Borkai Zsolt a hátralévő időszakra sérülésmentes felkészülést kívánt az összejövetelen nagy számban jelenlévő olimpikonoknak.

"A magyar csapatból számosan lehetnek eredményesek Londonban, de szeretném annak fontosságát kiemelni, hogy tiszta körülmények között nyerjünk érmeket, érjünk el szép helyezéseket, és valóban győzzön a jobb" - mondta a MOB első embere.

A lehetséges aranyérmesek közé tartozik a férfi vízilabda-válogatott, amely címvédőként rajtol Londonban.

"Remélem, az én jó játékom is segít abban, hogy odaérjünk az első négy hely egyikére" - mondta Steinmetz Ádám, a 2004-es athéni játékokon első együttes centere, aki négy esztendeje, Pekingben nem volt ott az olimpián, most viszont jó eséllyel tagja lesz a brit fővárosban vízbe szálló nemzeti csapatnak. - Londonban a napi forma dönthet, kis különbségek vannak csupán a legjobb négy-öt csapat között. Én úgy látom, hogy viszonylag jó az esélyünk a címvédésre."

A szintén Vasas-pólós Nagy Viktor kapusnak az első olimpiája lehet az idei:

"A célom az, hogy kijussak Londonba, s ha már ott vagyok, minél eredményesebben segítsem a csapatot. Jósolgatni nem szeretek, inkább úgy fogalmaznék, hogy a döntő a cél, ott meg már csak egy meccs van vissza... Jónéhány válogatott akad persze, amely nem akarja hagyni, hogy ismét Magyarország legyen az olimpiai bajnok, de én a mi csapatunkat nagyon erősnek, a címvédésre is esélyesnek tartom" - mondta.

Az úszók közül az egyik legtöbbre taksált magyar az olimpiai ezüstöt már hármat is nyert, világ- és Európa-bajnok Cseh László.

"Londonban magamtól a legtöbbet 400 vegyesen várom, ahol tudom, hogy a két amerikai klasszis, Phelps és Lochte is indul, s a 14-szeres olimpiai bajnok Phelps elsősorban az őt már többször is megfricskázó honfitársát akarja majd megverni, velem tán nem is számol. Lehet, hogy nem sikerül legyőznöm őket, ám akkor sincs tragédia, ha így alakul a dolog. Mindenesetre én azt gondolom, hogy igenis bele tudok szólni kettejük küzdelmébe, mert természetesen azért megyek az olimpiára, hogy nyerjek" - így a Kőbánya SC kiválósága, aki klubtársától, a 20. születésnapját múlt héten, péntek 13-án ünnepelt Bernek Pétertől vár kiugró eredményt Londonban.

"Világbajnoki tizedik már voltam, két helyet meg csak tudok javulni, s akkor döntőt úszhatok az olimpián 200 háton. A döntőben pedig már akármi megeshet..." - fogalmazott óvatos derűlátással a 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok Bernek.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×