eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Volt játékosa góljával kapott ki a Honvéd a Videotontól

A Videoton Torghelle Sándor 91. percben szerzett góljával nyert a vendég Honvéd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában.

A Videoton és a Honvéd együttesét csupán egy hely és öt pont választotta el egymástól a forduló előtt, így a csata méltán illett a fehérvári rangadók tavaszi sorozatába. A hazaiak játszottak enyhe mezőnyfölényben a találkozó elején, mégis a Honvéd került előbb helyzetbe, Ceolin próbálkozásait azonban Vinicius blokkolta. A Videoton többnyire a jobb oldalon próbált a szervezetten védekező Honvéd-védelem mögé kerülni, nem sok sikerrel. A szünethez közeledve aztán egyre nagyobb helyzetekkel riogatott a Vidi, de Kemenes megőrizte kapuját a góltól.

A második félidőben védő helyett is csatárt küldött a pályára Paulo Sousa és gyakorlatilag egy kapura játszott a Videoton. A Honvéd szinte át sem lépte a felezővonalat, miközben a fehérvári támadások rendre célt tévesztettek. Már-már úgy tűnt, hogy az elképesztő energiákat mozgósító Videoton gól nélkül marad, azonban a 91. percben az ex-kispesti Torghelle eldöntötte a meccset.

Videoton FC-Budapest Honvéd 1-0 (0-0)
Székesfehérvár, 4138 néző, V: Takács J.
Videoton: M. Bozovic - Brachi, Caneira, Vinicius, Szolnoki (Nikolics 50.) - Tóth B., Mitrovic - Oliveira (Kovács I. 78.), Sándor (Gyurcsó 66.), Walter Lee - Torghelle
Honvéd: Kemenes - Lovric, Botis, Debreceni, Vidovic - Horváth A. (Hidi 88.), Johnson, Ivancsics, Ceolin (B. Bozovic 60.), Vécsei - Délczeg (Tchami 88.)
Gólszerző: Torghelle (91.)

NB I, 22. forduló:
Újpest FC - DVSC-TEVA 1-5 (0-3)
Videoton FC-Budapest Honvéd 1-0 (0-0)

Szombaton játszották:
Ferencváros - Vasas-Híd 1-0
Kecskeméti TE-Haladás Sopron Bank 2-2
Lombard Pápa Termál FC - PMFC-Matias 0-0
MVM Paks-Kaposvári Rákóczi 0-0
ZTE FC-Győri ETO FC 0-2
Pénteken játszották:
FGSZ Siófok-Diósgyőri VTK 1-0

A tabella:
1. DVSC-TEVA 22 16 6 - 47-16 54
2. Győri ETO 22 16 2 4 43-22 50
3. Videoton FC 22 14 2 6 40-15 44
4. Budapest Honvéd 22 10 6 6 37-27 36
5. Diósgyőri VTK 22 10 4 8 31-28 34
6. PMFC-Matias 22 8 9 5 30-32 33
7. Kecskeméti TE 22 9 5 8 37-31 32
8. MVM Paks 22 7 7 8 34-39 28
9. Ferencváros 22 7 5 10 21-21 26
10. Haladás Sopron Bank 22 6 8 8 26-29 26
11. FGSZ Siófok 22 6 8 8 23-31 26
12. Újpest FC 22 6 3 13 27-41 21
13. Kaposvári Rákóczi 22 3 12 7 25-33 21
14. Lombard Pápa Termál FC 22 5 5 12 21-32 20
15. Vasas-Híd 22 4 8 10 21-34 20
16. ZTE FC 22 - 8 14 19-51 8

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×