Kedden reggel úgy tűnt, hogy Dzsudzsák Balázs délután aláírja szerződését a Dinamo Moszkvához, ám dacára annak, hogy gyakorlatilag mindenben megegyezett új klubjával, technikai okokból még várni kell az aláírásra.
"Intenzív és eredményes tárgyalásokon vagyunk túl, és elmondhatom, hogy lényegében megegyeztünk a Dinamo vezetőivel a szerződésemről" - mondta az mlsz.hu-nak Dzsudzsák Balázs.
"Ma bemutattak a klub elnökének is, akivel együtt ebédeltünk, délután pedig fotózásra megyek. A fényképekre a vízumhoz van szükség, hiszen a Dinamo hamarosan Dubajba utazik edzőtáborozni. Az a vezető, akinek a klub részéről alá kell írnia a szerződést, jelenleg nem tartózkodik Moszkvában, szerda délután vagy csütörtök reggel érkezik meg, és akkor már papíron is a klub játékosa lehetek."
"Új csapatom tagjai Szocsiba utaztak, ahol mindenre kiterjedő orvosi vizsgálatokon vesznek részt. Nekem nem kell utánuk mennem, egyrészt mert hivatalosan még nem tartozom a kerethez, másrészt pedig pénteken egész napos orvosi felmérésen estem át Rómában, ugyanott, ahol az Anzsival kötött szerződés előtt is megvizsgáltak. "
"A magyar szurkolóktól még kérek némi türelmet, addig nem szeretnék beszélni a szerződésemről, amíg nem írom azt alá, nem lenne etikus a Dinamóval szemben" - tette hozzá.