A legújabb "áldozat" a mostani fordulóig még veretlen Newcastle United volt, amelyben Kádár Tamás ezúttal sem szerepelt a mérkőzésre nevezettek között.
Az első gólt a 41. percben Mario Balotelli büntetőből lőtte, az okot rá Ryan Taylor kezezése adta. Három perccel később Micah Richards növelte az előnyt. A nagy formában játszó jobbhátvéd a 78. percben újabb büntetőt harcolt ki, amit Sergio Agüero váltott gólra. (Az argentin csatárnak ez volt a 11. gólja az idényben!) A Newcastle az utolsó előtti percben Dan Gosling góljával szépített.
A Szarkák 14 veretlenül végigjátszott mérkőzés után buktak el, a sorozat eddigi legjobb élvonalbeli szériájuk beállítása volt egyben. Hihetetlenül gazdag a Man City játékosállománya, kevés csapat engedhetné meg magának a Premier League-ben, hogy Edin Dzekót ne küldje pályára, s hogy két olyan kvalitású futballista, mint David Silva és Gareth Barry csak a hajrára szálljon be.
S akkor még nem emlegettük, hogy Carlos Tévez immár szinte biztosan örökre elvágta magát Roberto Mancini menedzsernél, miután engedély nélkül hazautazott Argentínába.
A Manchester United Chicharito Hernandez a 11. percben szerzett góljával, ha kis különbséggel is, de idegenben legyőzte az újonc Swansea-t.
Az Arsenal is jó passzban van, más kérdés, hogy sikeressége elsősorban Robin van Persie eredményességének a függvénye. A holland csatársztár a mostani naptári évben 31 gólt szerzett eddig a Premier League-ben. Az ő érdeme elsősorban, hogy az Arsenal a legutóbbi 12 mérkőzéséből tízet megnyert.
Premier League
12. forduló
Everton-Wolverhampton 2-1
Man City-Newcastle 3-1
Norwich-Arsenal 1-2
Stoke-QPR 2-3
Sunderland-Fulham 0-0
West Bromwich-Bolton 2-1
Wigan-Blackburn 3-3
Swansea-Man United 0-1
Az élcsoport: 1. Manchester City 34, 2. Manchester United 29, 3. Newcastle United 25, 4. Chelsea 22 (11), 5. Tottenham 22 (10)