A keddi pótselejtezők után kialakult az Eb tizenhatos mezőnye. A viadalon egy újonc lesz, a társrendező Ukrajna, és mind a korábbi kilenc győztes kijutott a kontinenstornára.
A csoportok sorsolását december 2-án, Kijevben tartják, a válogatottakat négy kalapból húzzák majd ki. A besorolás a selejtezőn megszerzett pontok, a 2010-es vb-selejtezőkön és magán a világbajnokságon elért eredmények alapján alakul ki, valamint kisebb súllyal számítanak a 2008-as Eb-selejtezőkön és a kontinensviadalon gyűjtött pontok is.
Az UEFA által megerősített kiemelés szerint az első kalapba kerül a két házigazda, Ukrajna és Lengyelország, a világ- és Európa-bajnok Spanyolország, valamint Hollandia. A második kalapba Németország, Olaszország, Anglia és Oroszország válogatottja szerepel.
A harmadik kalapban található Horvátország, Görögország, Svédország és Portugália, míg a franciák, a dánok, a csehek és az írek vannak a legalacsonyabban rangsoroltak mezőnyében.
Ennek alapján a kijevi sorsoláson rendkívül erős csoport is létrejöhet, ha a spanyolok vagy a hollandok mellé kerül a német, a portugál és a francia válogatott.