Andre Villas-Boasnak, a Chelsea edzőjének nem kell igazán tartania a belga Genktől. Ellentétben a riválissal, csapata jól szerepel hazája bajnokságában, mi több, a BL-ben is megnyerte eddigi egyetlen mérkőzését a Stamford Bridge-en. Ráadásul még csak nem is rossz ómen a Misternek találkozni a Genkkel: az előző idényben, amikor akkori alakulata, az FC Porto nyerte el a serleget, túl kellett kerülni a genkieken. 7-2-es összesítéssel sikerült.
A Kékeknél a jó formába lendült brazil, Ramires nem tud pályára lépni térdsérülés miatt - de azért maradt még ász a pakliban. A két magyart, Köteles Lászlót és Tőzsér Dánielt foglalkoztató Genk nincs jó passzban, a legutóbbi három bajnoki mérkőzését elveszítette.
Kiegyensúlyozottabbnak ígérkezik a csoport másik 90 perce, a Leverkusen-Valencia találkozó. A mostani és a következő fordulóban esedékes két találkozójukat mindkét edző döntőnek minősítette a továbbjutás szempontjából, arra építve, hogy a Chelsea mögötti hely megszerzésében kulcsfontosságú lehet az egymás elleni eredmény.
Az F csoportban Arsene Wengerre és francia játékosaira hazai kirándulás vár. Az Arsenalt az eddig hibátlan Olympique Marseille fogadja. Egyik csapatnak sem megy a hagyományaihoz méltóan a hazai bajnokságban (Az OM, például, többször nyert a BL-ben, mint a Ligue 1-ben, pedig utóbbiban ötször annyi meccset játszott.)
Mindkét együttes tartalékosan lép pályára sérülések és eltiltások miatt. Az Arsenal a 2002-2003-as idény óta nem tudott nemzetközi kupameccset nyerni Franciaországban.
Érdekesnek ígérkezik a Sahtar és a Zenit mérkőzése: az ukrán és az orosz reprezentáns csap össze. A donyecki bányászoknak létszükséglet a győzelem, miután eddig a vártnál sokkal gyengébben szerepelnek. Huszti Szabolcs ott van a Zenit keretében.
A két edző, Mircea Lucescu és Luiciano Spalletti kiválóan elbeszélget majd a mérkőzés előtt - olaszul. Spalletti egyébként korábban, a Roma edzőjeként meccselt már a Sahtar ellen. Ugyanakkor mostani csapata 1989 óta nem találkozott a donyeckiekkel, a legutóbbi randevúnak még a szovjet felső liga adott keretet.
A H csoportban a Milan a BATE Boriszovot, a Barcelona a Viktoria Plzent fogadja, biztos esélyesként. A katalánok 2009. október 20 óta, gyakorlatilag két éve nem kaptak ki hazai pályán nemzetközi kupamérkőzésen. Iniesta játéka elképzelhető, de Afellay, Piqué, Fabregas és Sánchez nem játszhat, sérülése miatt.
A Milanban sok a sérült, Thiago Silva, Clarence Seedorf és Massimo Ambrosini csatlakozott a Gennaro Gattuso, Alexandre Pato, Mathieu Flamini alkotta trióhoz.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:
E csoport:
Bayer Leverkusen (német)-Valencia (spanyol) 20:45 ó
Chelsea (angol)-Genk (belga) 20:45 ó
A csoport állása: 1. Chelsea 4 pont, 2. Bayer Leverkusen 3, 3. Valencia 2, 4. Genk 1
F csoport:
Olympique Marseille (francia)-Arsenal (angol) 20:45 ó
Olimpiakosz Pireusz (görög)-Borussia Dortmund (német) 20:45 ó
A csoport állása: 1. Olympique Marseille 6 pont, 2. Arsenal 4, 3. Borussia Dortmund 1, 4. Olimpiakosz 0
G csoport:
Sahtar Donyeck (ukrán)-Zenit (orosz) 20:45 ó
FC Porto (portugál)-APOEL Nicosia (ciprusi) 20:45 ó
A csoport állása: 1. APOEL Nicosia 4 pont, 2. Zenit 3 (4-3), 3. FC Porto 3 (3-4), 4. Sahtar Donyeck 1
H csoport:
AC Milan (olasz)-BATE Boriszov (fehérorosz) 20:45 ó
FC Barcelona (spanyol)-Viktoria Plzen (cseh) 20:45 ó
A csoport állása: 1. FC Barcelona 4 pont (7-2), 2. AC Milan 4 (4-2), 3. Viktoria Plzen 1 (1-3), 4. BATE Boriszov 1 (1-6)