Kikkel erősíthet az Arsenal az utolsó pillanatban?

Infostart
2011. augusztus 31. 11:15
Már csak egy munkanap van hátra az átigazolási időszakból, mintha most éledt volna fel az Arsenal. A londoni Ágyúsok eddig a nyár vesztesei, miután eladták Cesc Fabregast a Barcelonának és Samir Nasrit és Gael Clichyt a Manchester Citynek, Emmanuel Ebouét a Galatasaraynak, Carlos Velát a Real Sociedadnak és Denílsont a Sao Paulónak. Erősítésként még négy-öt játékossal tárgyalásban vannak, közülük a német kétszeres világbajnoki bronzérmes, Per Mertesacker megvétele szinte biztos.

Az Arsenal augusztus 30.-val bezárólag 31 millió eurót költött el a játékospiacon - korábban megszerezte már a Lille együttesétől Gervinhót, illetve tegnap teljessé tette a korábban a Monacóban szerepelt dél-koreai válogatott, Pak Csu Jang megvételét, s nem utolsósorban mindkettőnél vételáránál többet fizetve megvette a Southamptontól "az új Walcottot", a mindössze 17 éves Alex Oxlade-Chamberlaint.

Ugyanakkor több mint hetvenmillió euróért adott el játékosokat, így egyelőre nagyságrendileg 40 milliós pluszban áll az átigazolási időszakban. (Az, hogy az Arsenal többért ad el, mint amennyiért vesz, nem példátlan, sőt. A mostanit is beleértve az utóbbi hat évből négyszer a bevételi oldalon magasabb összeg szerepelt, mint a kiadásin.)

Wenger és emberei az utolsó napokban is aktívak. A nemzetközi hírportálok legalább hat játékost is hírbe hoztak az Arsenallal. Közülük az egyik Per Mertesacker, a Werder Bremen 198 centi magas védője, akinek ügyére a német klub sportigazgatója, Klaus Allofs is a "szinte kész" kifejezést használta.

Mertesacker, aki ötmillió euró körül keresett évente Brémában, egyetlen évre van-volt szerződése lejártától, ezért is mondott le róla könnyen a klubja. A 71-szeres válogatott védő árát körülbelül 10 millió euróra taksálják.

Wenger kísérleteket tesz még a szlovák Marek Hamsik megszerzésére is. Nem lesz könnyű dolga, a világbajnokságot is megjárt játékos megvételéért korábban az AC Milan, a Juventus és az Inter is óriási erőfeszítéseket tett, ám a Napoli mindenkinek nemet mondott. Az Arsenal tegnap 25 millió fontos ajánlatot tett a játékosért, akiben Samir Nasri utódját látja.

Ugyancsak a kiszemeltek között van a brazil válogatott Andre Santos, akinek a megszerzésére nagyon jó az esély. A védő mindenképpen távozna a bundabotrányba keveredett, török Fenerbahçétól, nem is túlságosan magas az ára, 6,2 millió font a BBC szerint.

Szintén látókörbe került a Rennes középpályása, a 11-szeres francia válogatott Yann M'Vila, valamint a Sochaux játékosa, Marvin Martin - írta az Independent. Előbbiért annyit fizetne az Arsenal, amennyit Cesc Fabregasért kapott - nagy szükség lehet a Patrick Vieirára emlékeztető középpályásra. A Daily Mirror szerint Mikel Arteta és Marouane Fellaini, az Everton két játékosa is felkeltette az Arsenal érdeklődését is.

Korábban az angol válogatott kerettag Gary Cahill megvétele után is tapógatózott a londoni klub, de Mertesacker megszerzésével ez a lépés fölöslegessé vált. A Sun szerint az sem elképzelhetetlen, hogy Florent Malouda, a Chelsea francia szélsője érkezzen, alig 8 millió euróért.

Az olasz piac ellenben még nagyon érdekes. Nem Hamsik az egyetlen arról, akivel, illetve akinek klubjával tárgyal az Arsenal. Mauro Zarate, a Lazio argentin játékosa szívesen látott lenne az Ágyúsoknál, de a római klub szerint az átengedése fejében le kell szurkolni az angoloknak a csatár kivásárlási árát, ami körülbelül 20 millió euró. Zaratét a nyár korábbi szakaszában a Manchester City, az Inter, a Genoa és a Paris Saint-Germain is szerződtette volna.