A vereség után Kemény Dénes legénysége a horvátokkal játszhatott a bronzéremért, de az sem lett meg: a déli szomszéd nemzeti együttese hatalmas előnyt szerezve végül egytalálatnyit a legvégére is megőrzött magának, s így felállhatott a vb-dobogó alsó fokára, a magyar gárdának pedig be kellett érnie a negyedik pozícióval.
Azzal a hellyel, amely a minimális elvárások teljesülését jelenti, hiszen a szakvezetés hivatalosan az első négybe várta a csapatot, "nem hivatalosan" azonban szakember, játékos és szurkoló gyakorlatilag egy emberként bízott valamilyen színű medál megszerzésében, alapvetően az idei forma, a tetszetősen alakuló játék, a biztató előkészületi eredmények láttán.
A részben átalakult - a pekingi ötkarikás győztes alapemberek közül előbb a visszavonult Benedek Tibort és Molnár Tamást, nemrég pedig a válogatottságot váratlanul lemondó, szintén háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamást is elveszítő - együttes az elmúlt hónapokban-hetekben egyre ütőképesebbnek tűnt, olyannak, amely akár világbajnok is lehet Sanghajban.
Végül azonban a váratlanul sokat fejlődött és ismét a régi erényeit csillogtató talján, továbbá a változatlanul "bivalyerős" szerb és horvát alakulat mögé szorult. Varga Dénes, a gárda egyik meghatározó játékosa a bronzcsata elvesztése után azt mondta: nem áltatják magunkat, az elért negyedik hely jól mutatja a jelenlegi pozíciójukat, érnie, erősödnie, fejlődnie kell még a társaságnak, hogy előbbre, a jövő évi londoni olimpián újfent a dobogó legtetejére léphessen.
Ezzel együtt vigasz: Biros Péterék a negyedik hellyel is elérték, hogy - a hazai csapatsportok közül elsőként - ott legyenek a 2012-es ötkarikás játékokon.
Ami tény: Sanghajban néhányan - Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint ketten-hárman - gyengén, a közepesnél is gyengébben játszottak. Amellett többször is akadt a meccseken olyan periódus, amikor hosszabb időn át hiányzott egy valódi karmester, olyan vezéregyéniség, aki hamar kirángatta volna a csapatot az aktuális kátyúhelyzetből.
A kapusposzton sem volt végig egységes, folyamatosan magabiztos és hatékony a teljesítmény, és többen is csupán epizódszerepet, pár percnyi játéklehetőséget kaptak csupán, ráadásul a korábbi húzóemberek produktuma sem maradt a vb alatt végig egyenletes, olykor egy mérkőzésen belül is nagy volt az ingadozás némely klasszis játékában is.
Nyilvánvalónak tetszik, hogy személycserékre van szükség a keretben, az olimpiára a mostaninál is jobb együttes kell, amely nemcsak játékban, játéktudásban, fizikumban veszi fel a versenyt a jelenleg a magyar válogatott előtt végzett csapatokkal, hanem olyan területeken is, mint például a magas szintű, a meccs egészében érvényesülő küzdőképesség, a pszichológiai hadviselés tudományának is az alkalmazása, adott esetben a bírói nyomást rendre kellőképpen kezelni tudó képesség birtoklása.
Konkrétabban: meg kell tudni őrizni legalább egytalálatnyit tetemes előnynél (magyar-szerb, plusz 4 gól), illetve a végső győzelemhez fel kell tudni állni akár súlyos hátrányból is (horvát-magyar, mínusz 5 gól).
A vereségek amúgy csak részben következtek be a magyar csapat többször súlyosnak is minősíthető hibái miatt, a játékvezetői ítélkezés, ha úgy teszik, a bírói felfogás - finoman fogalmazva - sem a szerbek, sem a horvátok elleni meccseken nem kedvezett a Kemény-legénységnek.
A bronzmérkőzésen egyenesen a műhiba kategóriába tartozó vétek volt például, amikor az illetékes bíró meggátolta - ráadásul a találkozó hajrájában - a valószínűsíthető magyar egyenlítést azzal, hogy nem ítélt ötméterest, amikor Varga Dániel lövését egy már kiállított horvát pólós blokkolta.
A férfiakhoz képest is jóval a várakozás alatt maradt a magyar vízilabda női részlege. A Kínában rendezett volt a 14. a póló vb-k történetében, s míg a férfiaknál az érmet - 2 aranyat, 6 ezüstöt, 1 bronzot - hozó világbajnokságok mellett a mostani negyedik pozícióhoz viszonyítva egy 9. és három 5. helyezés jelentette a mélypontot, addig a női válogatott a honi póló eddigi leggyengébb vb-eredményét érte el azzal, hogy csak kilencedik lett Sanghajban.
Igaz, kis szerencsével - ha például a döntetlen helyett, mert volt rá esélye, legyőzi a hollandokat - akár a négy közé is eljuthatott volna, ám nem győzte le, így végül az alsó régióban kötött ki.
Merész András és hónapok óta alakuló, formálódó, eleve alaposan megfiatalított kísérleti csapata azonban felmentést kapott a szövetség vezetésétől, amely ezt az esztendőt - éppen a sikeres olimpiai kvalifikáció reményében - a csapatépítésre szánta, és elődöntőbe jutási kötelezettséget nem írt elő a szakvezetőnek.
A 2011-es eredmények tehát a női válogatott esetében nem számítanak, helyesebben egy sikertelen vb ezúttal nem ad sem okot, sem indokot a kapitányváltásra. Nyilván sokkal szigorúbb lesz azonban a megítélés, ha a Merész-gárda a jövő év elején, az olimpiai selejtezőtornára kvalifikáló Európa-bajnokságon is, amikor pedig már élni fog az eredménykényszer, esetleg megint kudarcot vall...