Sztársportolók a Gyulai István Emlékversenyen

InfoRádió / MTI
2011. július 30. 09:22
Kiemelkedő tudású sportolók is nagy számban szerepelnek szombaton a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon a Puskás Ferenc Stadionban - közölte Gyulai Márton, a magyar szövetség főtitkára. Az egyik sztár, Asafa Powell tíz másodpercen belüli teljesítményére készül 100 méteres síkfutásban.

A 28 éves jamaicai sprinter elmondta: jó formában érzi magát, ugyanakkor az eső mindenképpen nehezítheti a dolgát, ám futott ő már hasonló időjárási körülmények között is tíz másodpercen belül. Magyarországon a legjobb 100-as eredmény a brit Linford Christie nevéhez fűződik, aki még 1987-ben 10.03 másodpercet futott.

"Magabiztosan készülök, mert ebben az évben én voltam a leggyorsabb a világon, persze nem bízhatom el magam - nyilatkozta Powell, akit már láthatott Budapesten a közönség, hiszen a 2004-es fedettpályás vb-n rajthoz állt, ám az előfutamok során megsérült. - Akkor kezdtem kilépni a nemzetközi porondra, még nem nagyon ismerték a nevemet, ez azóta azért megváltozott."

Powell - aki ebben az évben 9.78-as teljesítményével vezeti a vágtázók ranglistáját - elmondta: természetesen az a célja, hogy a tegui vb-n legyőzze egyik legnagyobb riválisát, a világcsúcstartó Usain Boltot, erre pedig képesnek is érzi magát. Powell egyébként jóban van a szám olimpiai bajnoki címvédőjével, "egy 10-es skálán 7-esre taksálta barátságukat", ugyanakkor másik nagy ellenfele, az amerikai Tyson Gay csak egy 2-est kapott.

Powell pályafutása során 78-szor futott tíz másodpercen belül, ahhoz, hogy ezt most is megtegye, komoly riválisokat hoztak el neki a budapesti viadal szervezői. Itt lesz a szintén jamaicai Michael Frater, akinek 9.88-ca van idén, valamint a nagyközönség számára némileg ismeretlen, ám az amerikai egyetemi bajnokságot 9.89-cel megnyerő zimbabwei Ngonidzashe Makusha is.

Deutsch Péter, a viadal szervezőbizottságának elnöke elmondta: több mint 30 ország közel 200 sportolója érkezik Budapestre, és nagyon büszkék arra, hogy igazi világsztárokat sikerült Magyarországra csábítani. Hozzátette: a sportolók a mezükön a "Minden gyerek lakjon jól" alapítvány emblémáját viselik majd, a legnagyobb sztárok által viselteket pedig elárverezik, az ebből befolyó összeg pedig a szervezet számlájára kerül.

Pierre Weiss, a nemzetközi szövetség (IAAF) főtitkára - aki 1991-ben egyszerre kezdett el dolgozni a 2006-ban elhunyt Gyulai Istvánnal a szervezetnél - azt mondta: rendkívül büszke arra, hogy a sűrű versenynaptár ellenére is egy ilyen rangos eseményt tudott megszervezni Magyarország, egyúttal sok sikert kívánt a magyar csapatnak a tegui vb-re is. Ezen kívül azt is kiemelte, hogy a vb-t megelőző IAAF-közgyűlésén Gyulai Mártonnak, a magyar szövetség főtitkárának is lehetősége lesz bekerülni a szervezet 27 fős tanácsába.

Spiriev Attila, az esemény sportigazgatója elmondta, hogy különdíjban részesül majd az atléta, aki az édesapja által kidolgozott, úgynevezett Spiriev-féle táblázat alapján a legjobb eredményt éri el.

A szervezők a közönség számára is szerveznek egy versenyt, ugyanis bárki kipróbálhatja magát 100 méteren, a legjobb nyolc küzdelmét pedig már a Gyulai-emlékversenyen belül bonyolítják le, ez pedig hatalmas élmény lesz majd a szerencséseknek. Az Asafa Powellt felvonultató 100 méter mellett hatalmas küzdelemre lehet majd számítani női 200 méteren is, ahol az amerikai Sanya Richards-Ross és az olimpiai bajnok jamaicai Veronica Campbell Brown találkozik egymással.

Kiss Dániel nem indulhat

Sérülés miatt Kiss Dánielnek ki kell hagynia a 110 m gátas küzdelmeket, ugyanakkor ott lesz a mezőnyben Baji Balázs. A 400 méteren junior Európa-bajnoki címet szerzett Deák Nagy Marcellre is kemény feladat vár, ugyanis ellenfelei között ott lesz a kontinens legjobb felnőtt versenyzője, a belga Kevin Borlée, valamint a többszörös paralimipiai bajnok dél-afrikai Oscar Pistorius is.

Nem az elsődleges célja, de elképzelhetőnek tartja, hogy megdönti példaképe, Marlene Ottey Magyarországon futott 22.16 mp-es idejét a női 200 méter kétszeres olimpiai bajnoka, Veronica Campbell-Brown a viadalon.

"Az elsődleges célom mindig az, hogy jól, gyorsan fussak, s a nézők jól szórakozzanak, de persze örülnék, ha Ottey eredményét túlszárnyalnám" - mondta a leggyorsabb magyarországi női 200-as időről a pénteki budapesti sajtótájékoztatón a 29 éves sprinter. - Mindig felnéztem rá, ő volt számomra a példakép."

Kővágó a visszavonuláson gondolkodott

A diszkoszvető Kővágó Zoltán és Fazekas Róbert, illetve a kalapácsvető Pars Krisztián is egyre jobb formába lendül, így mindhárman jó eredmény elérésében bíznak a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon.

Kővágó, az athéni olimpia ezüstérmese elmondta, hogy tavasszal nagyon közel volt a visszavonuláshoz, s tulajdonképpen csak egy fogadás miatt kezdte újra az edzéseket.

"Azt mondogatták, hogy milyen nagy eredmény a 65 méteres olimpiai kvalifikációs A szint, erre mondtam, hogy én négy hét felkészüléssel megcsinálom, így fogadtunk. Másfél-két hónapja edzek, s a 65 méter már megvan" - mondta Kővágó, aki azzal indokolta visszavonulási szándékát, hogy komoly méltánytalanságok érték az utóbbi időben. A szolnoki dobó a folytatással kapcsolatban nem fogalmazott egyértelműen, mert még nem döntött arról, hogy indulni akar-e a londoni ötkarikás játékokon. - "Abban az esetben indulok, ha reális esélyem van az éremre, az 5-8. hely nem motivál. Ha meglesznek a megfelelő körülmények, akkor meglehet mindez."

Fazekasban ég a tűz

Fazekas Róbert Kővágóval ellentétben nemhogy folytatja, de úgy véli, akár még a 2016-os riói olimpiai szereplés sem kizárt a számára.

"Bennem ég a tűz, s nem egy olyan dobó volt már, aki 40 évesen is világszínvonalú teljesítményre volt képes - mondta a 2002-es Európa-bajnok. - A nagyobb sérülések egyébként ebben az évben elkerültek, igaz a formám nem egészen úgy alakult, ahogy gondoltam, de szombaton már képes lehetek 65-66 méterre, a világbajnokságon pedig még akár egy-két méterrel jobbra is, ami már elég lehet az éremhez."

A szombathelyi atléta, akit az athéni olimpia után doppingvétség miatt két évre eltiltottak, nagyon bízik benne, hogy a jövőben nagyobb viadalokra is meghívják, most, hogy egy francia atléta polgári pert nyert, s a bíróság kimondta, hogy nem diszkriminálhatják az eltiltásból visszatérő sportolókat a nagy versenyek házigazdái.

"Ezen a helyzeten én nem tudok változtatni, ezért nem is idegesítettem magam rajta. Persze az tény, hogy a nagy versenyek hozzák a komoly pénzt. Remélem, az eddigi gyakorlat megváltozik majd" - mondta a tavalyi Eb-n harmadik Fazekas.

Pars Krisztiánt ujjsérülése akadályozta az utóbbi időszakban, hosszú ideig nem is tudott rendesen edzeni, s volt, hogy szinte egy ujjal tartva dobta a kalapácsot.

"Óriási fájdalmaim voltak, de most már visszanőtt a bőr, két hete rendesen tudom terhelni - mondta az Eb-bronzérmes dobóatléta. - Azt gondolom, jó verseny lesz a holnapi, és képes leszek 80 méteres eredményre."


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyulai Márton
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást