Kemény Dénes: Nyugodtan várhatjuk a folytatást

Infostart
2011. július 27. 08:50
A magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai szerint száz százalékos teljesítményre van szüksége a szerbek elleni csütörtöki elődöntőben a sanghaji világbajnokságon. Kemény Dénes szövetségi kapitány továbbra is elégedetlen a bíráskodással.

Kemény Dénes szövetségi kapitány a negyeddöntő után azt mondta, hogy amikor az amerikaiak 5-2-re vezettek, igencsak nyugtalan volt, de szerencsére ez még a második negyedben történt, így volt idő a javításra. A háromszoros olimpiai bajnok szakvezető kiemelte, hogy kiszenvedett siker volt a 9-8-as győzelem az amerikaiak ellen.

A szövetségi kapitány továbbra is elégedetlen a bíráskodással, szerinte le kellene cserélni a játékvezetőket. Viszont gratulált a játékosainak, mert nem jól játszva, bírói ellenszélben, egy fontos meccsen győztek. A szövetségi kapitány úgy véli, mostantól fordul a kocka: az úgymond kötelezőnek vélt mérkőzéseket megnyertük, ott vagyunk a négy között, nyugodtan várhatjuk a folytatást.

Nagy Viktor, a bravúrokat bemutató kapus azt mondta, hogy ismét gond volt a labdákkal, amiket újra csontkeményre fújtak fel. A Vasas játékosa reméli, hogy a szerbek elleni elődöntőben a meccs elejétől jó lesz az együttes védekezése, mert enélkül nem lesz esély a továbbjutásra.

Kiss Gergely arról beszélt, hogy nehéz volt az amerikaiak ellen játszani, míg a szerbek elleni elődöntőről azt mondta, hogy maximális koncentrációra és 100 százalékos teljesítményre lesz szükség.

A magyar válogatott a vb előtt felkészülési meccsen legyőzte a szerb együttest, de az utóbbi évek tétmeccsein többnyire a délszlávok voltak a jobbak, leszámítva az athéni olimpia döntőjét. Tavaly nyáron az Eb csoportkörében a sokat emlegetett fóbiát legyőzve győztek Birosék, de a bronzmeccsen ismét alulmaradt a magyar együttes.