Egervári Sándornak nincs hiányérzete a válogatott teljesítményével kapcsolatban, de maradéktalanul nem is elégedett, mert lehet még javulni. A fejlődéssel kapcsolatban kiemelte, hogy igyekeztek olyan játékosokat kiválasztani, akik támadásban és védekezésben is kreatív, technikás futballra képesek, mert így lehet eredményes a nemzeti csapat. A 11 meccsen elért 60 százalékos eredmény előrelépésnek tekinthető az elmúlt évekhez képest - hangsúlyozta az InfoRádiónak az elmúlt egy évet értékelve.
A szakember a játékosok teljesítményéről azt mondta, hogy azt személyekre bontva az öltözőben értékeli, de úgy véli, hogy a támadószekció erősebbnek bizonyult, mint a védelem. Erre a legjobb példa a kapitány szerint a hollandok elleni két mérkőzés. Hazai pályán ugyan 4-0-ra kikapott a magyar csapat, de idegenben meglepetésre három gólt is elért, így kapott ki 5-3-ra. A cél az, hogy a világ legjobb csapatai ellen is jobb játékra legyünk képesek, nem csak támadásban, hanem védekezésben is - tette hozzá Egervári Sándor.
A szakvezető szerint továbbra is gond a válogatott számára, hogy meghatározó játékosok kevesebb játéklehetőséget kapnak klubcsapataikban. Ezért a klubváltás kapcsán rendszeresen egyeztet a futballistákkal annak érdekében, hogy olyan egyesületbe igazoljanak, ahol fejlődhetnek és megvan az esélyük a rendszeres játékra.
Dzsudzsák Balázs klubváltásáról a szövetségi kapitány azt mondta: bízik abban, hogy a magyar szélső sikeres lesz az orosz ligában, amelyet erősebbnek tart a hollandnál. Egervári szerint, ha a PSV korábbi támadója beverekszi magát a Mahacskala kezdőcsapatába, akkor fejlődhet, és hasznára lehet a válogatottnak.
A folytatásról beszélve a szakember hangsúlyozta, hogy az augusztusi, Izland elleni találkozó a svédek és a moldávok elleni Eb-selejtezőkre való felkészülést szolgálhatja. A nemzeti csapat eredményességéhez szerinte az is kell, hogy a labdarúgók lehetőleg sérülésmentes felkészülésen legyenek túl, hiszen a magyar csapatból több meghatározó játékos - például Szalai Ádám - így is hiányozik.
A sérültek helyére behívott Németh Krisztián és a góllal visszatérő Szabics Imre szerepléséről Egervári Sándor úgy vélekedett, hogy a grazi csatár a gólján túl is bizonyította, hogy lehet rá számítani a továbbiakban. Az U20-as vb-bronzérmes Némethről azt mondta, hogy a képességei alapján már korábban is a felnőtt együttes meghatározó tagjává kellett volna válnia, de az elmúl években kevés meccset játszott. A válogatott legutóbbi mérkőzésein azonban meggyőzte a szakmai stábot arról, hogy állandó tagja lehet a keretnek.
Ami a közelgő selejtezőt illeti, a szakvezető szerint azért kaptunk ki az utóbbi időben rendszeresen a svédektől, mert a futballkultúrájuk sokkal fejlettebb a magyarnál, ráadásul a skandináv együttesben több játékos is sokszoros válogatott, s ennek köszönhetően összeszokottabb csapatot alkotnak.
A magyar válogatott jó része a svédekhez képest még rutintalannak számít, de ha a labdarúgók évekig együtt játszanak, akkor egyre eredményesebb lehet a játékuk - magyarázta a tréner.
A skandinávok ellen további gond lehet, hogy San Marinóban begyűjtött sárga lapja miatt a védelem két alapjátékosa, Juhász Roland és a Vanczák Vilmos is hiányzik majd. Egervári Sándor nem örül, hogy két fontos védőjére nem számíthat, ezt biztosan megérzi a válogatott. A hiányzók helyére az eddig is a keretben lévő játékosok - Lázár Pál, Pintér Ádám, Debreczeni András vagy Korcsmár Zsolt - kerülhetnek, erről majd a pillanatnyi forma alapján döntenek.
A szövetségi kapitány szerint elégedettek lehetnek azzal, hogy a magyar gárda várhatóan a harmadik kalapba kerül majd a 2014-es világbajnokság selejtezőjének sorsolásakor. További sikerként értékelte, hogy van még esélyünk továbbjutni az Eb-selejtezőből.
Vannak esélyeink az európai porondon
Egervári Sándor szerint a Videoton jobb csapat, mint Bajnokok Ligája-selejtezőbeli ellenfele, az osztrák Sturm Graz. A szakember többször látta Szabics Imre együttesét, és a székesfehérváriak tavalyi játéka alapján a magyar bajnok sikerét várja.
A mesteredző az Európa Ligában induló magyar csapatokat is esélyesebbnek tartja a riválisoknál. Könnyű meccsek nemzetközi szinten már nincsenek, senki nem mehet biztosra, de érvényre kell juttatni a magyar csapatok tudásbeli különbségét - tette hozzá.
A szövetségi kapitány a labdarúgó NB I kedden elkészített menetrendjéről szólva azt mondta, nem szerencsés, hogy nyáron a nagy melegben délután is pályára kell lépni, de a televíziós jogdíjak miatt nem csak szakmai, hanem anyagi szempontokat is figyelembe kell venni.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányával készült interjút szombaton 12 órától hallhatják Gólvonal című műsorunkban.