Egervári: Könnyűnek találtattunk

Infostart
2011. március 25. 23:16
Egervári Sándor szerint a holland válogatott megérdemelt győzelmet ért el a magyarok ellen, mert minden poszton jobb volt. A szövetségi kapitány kiemelte: több játékosa is gyengén teljesített. Az MLSZ polgári peres eljárást indít a rendbontók ellen.

Egy álommal kevesebb - kezdte értékelését a 4-0-ra elveszített meccs után a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Egervári Sándor szerint a holland csapat minden poszton jobb volt a magyarnál, ezért győzelme, ilyen különbséggel is megérdemelt.

A világ egyik legjobbja ellen akartunk meglepetést okozni, de ez nem sikerült - közölte a szakvezető. Egervári Sándor szerint a fordulópontokat a hollandok használták ki jobban, a magyar csapat pedig könnyűnek találtatott.

A szövetségi kapitány úgy látta, a magyar együttes jól kezdett, az első tíz percben veszélyesebb támadásokat vezetett, de a hollandok első kapura lövéséből gól lett.

Tudunk jobban is játszani, de ma ez nem sikerült - tette hozzá a tréner, aki megemlítette, hogy együttesében többen is gyengén játszottak. Egervári Sándor kiemelte: van javítani való a keddi amszterdami meccs előtt, de ott sem vár könnyebb feladat a válogatottra.

Nem bízták el magukat a hollandok

Nem volt meg a magyarok kellő önbizalma, nem tudtak dominálni, mi tudtuk rájuk erőltetni az akaratunkat - mondta a meccs után a hollandok szövetségi kapitánya. Bert van Marwijk szerint megvolt a veszélye, hogy elbizakodottá válnak a gyors vezetés után játékosai, de a magyar csapat nem tudott egyenlíteni a meccs elején.

A holland stílus arra épül, hogy minél többet legyen nála a labda, most ez sikerült - emelte ki a szakvezető, aki elégedett volt Robin van Persie és a kapus Vorm teljesítményével is.

Bert van Marwijk beszélt arról is, hogy a holland válogatott kezd egyre jobban felzárkózni példaképéhez, a Barcelona játékához.

Szerző: Kaposi Dávid