A gyász után rangadót nyerne Ancelotti

Infostart
2010. október 3. 08:33
Londoni rangadót rendeznek vasárnap a Premier League-ben: a címvédő Chelsea és az Arsenalt fogadja. A Kékeknél csak a meccsre tér vissza apja temetése után Carlo Ancelotti menedzser, míg az Ágyúsoknál sok a sérült.

Pénteken volt 14 éve, hogy Arsene Wenger átvette az Arsenal irányítását. A francia menedzser szeretné elkerülni, hogy az évfordulón csapata sorozatban ötödször kapjon ki a városi rivális Chelsea-től. Bár a tréner kinevezése után kezdetben az Ágyúsok uralták a fővárost, Roman Abramovics érkezése óta változott a helyzet, és a Chelsea számít a legeredményesebb londoni együttesnek. A Kékek tavaly duplázni tudtak, a bajnoki cím mellé az FA-kupát is bezsebelték, míg az Arsenal 2005 óta nem nyert trófeát.

A két együttes legutóbbi 17 meccséből mindössze kettőt vesztett el a Chelsea, és a Kékek az elmúlt három találkozót 9-1-es gólaránnyal nyerték meg a rivális ellen.

Az idényt látványos győzelmekkel kezdte a Chelsea, majd sorozatban két vereséget szenvedett, de a BL-ben magabiztosan nyert a Marseille ellen. Az Arsenal pedig hullámzó teljesítményt nyújtott eddig a szezonban: a jó rajt után döntetlent ért el a Sunderland ellen, majd hazai pályán kapott ki a West Bromwichtól.

Az Ágyúsok vezérük, Francesc Fabregas nélkül lépnek pályára a Stamford Brdige-en, a spanyol középpályás sérülése nem jött rendbe. Szintén kihagyja a meccset Robin van Persie, Theo Walcott, Thomas Vermaelen és Nicklas Bendtner. Kapusposzton várhatóan továbbra is a lengyel Lukasz Fabianski kap bizalmat, míg Abou Diaby felépülésére van esély.

A Chelsea-nél újabb sérült nincs: Frank Lampard, Salomon Kalou, Josszi Benajun és José Bosingwa nem játszik a rangadón. Ott lesz viszont Didier Drogba, aki eddigi 12 meccsén 12 gólt szerzett az Arsenal ellen, tavaly a két meccsen négyet.

A Kékek felkészülését az nehezíti, hogy Carlo Ancelotti apja halála és temetése miatt szerdán Olaszországba utazott, és csak szombaton utazik vissza Londonba. Az együttes a héten Ray Wilkins másodedző irányításával készült.

A meccs vasárnap délután 5 órakor kezdődik.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hegyi Iván
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást