Nem játszott jól, de elődöntős a pólóválogatott

Infostart
2010. szeptember 5. 17:34
A magyar férfi vízilabda-válogatott 7-4-re legyőzte a macedón együttest a zágrábi Európa-bajnokság 5., utolsó csoportfordulójában. Kemény Dénes csapata három negyeden át fej fej mellett haladt gyengébb játékerőt képviselő riválisával, ám a 4-4-ről indult zárószakaszban végül magabiztosan eldöntötte a meccset. A magyarok ezzel megnyerték a B csoport küzdelmeit, és közvetlenül továbbjutottak az elődöntőbe.

 A volt jugoszláv tagköztársaság válogatottja 2008-ban volt először Eb-résztvevő, akkor nyolcadik lett, s bár a zágrábi kontinensviadal első körében legyőzte az oroszokat, továbbá csak egy góllal kapott ki a németektől, nem jelenthetett gondot Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő együttese számára. Nem is jelentett...

A magyarénál 3 évvel idősebb átlagéletkorú, 28,8 esztendejével az Eb-mezőny legöregebb csapatának hálójában először a 4. percben pihent meg a labda, Varga Dániel betörése nyomán. Aztán Hárai Balázs centerből volt eredményes (2-0), és már az első nyolc percben is több góllal vezethetett volna a csapat, ha például Hosnyánszky Norbert értékesíti a büntetőjét, de nem így tett.

A második negyedben a macedónok szépítettek (2-1), majd Varga Dénes előnyben végrehajtott "ujjgyakorlata" után némi meglepetésre egyenlítettek is (3-3). Az idősebbik Varga fivér, Dániel jóvoltából visszakerült az előny (4-3), igaz, nem sokáig (4-4).

A nagyszünetet követően öt (!) magyar kapufát lehetett feljegyezni, s nem akart megtörni a jég: a nézők mintegy 80 százalékát kitevő, körülbelül 200 fős magyar szurkolótábor a harmadik negyedben egyetlen gólt sem láthatott...

A záró játékrészt viszont magyar találat nyitotta: Szivós Márton húzta a hálóba a labdát (5-4). Mindent bele! - kiabálta a nézősereg, s Varga Dániel a kívánságot meghallgatva hatalmas lövést zúdított a jobb sarokba, az öcs, Dénes pedig végre megnyugtatóvá tette a különbséget (7-4).

Magyarország nemzeti válogatottja tulajdonképpen kikinlódta a győzelmet, de sikerével megnyerte a B csoport küzdelmeit, s jutalmul egyből - további meccs nélkül - a legjobb négy közé került. Legközelebb - már a fináléba lépésért - csütörtök este száll medencébe a Kemény-csapat a Mladost uszodában, várhatóan a montenegrói, a horvát vagy az olasz együttes ellen.

Magyarország-Macedónia 7-4 (2-0, 2-4, 0-0, 3-0)
A magyar góldobók: Varga Dénes 3, Varga Dániel 2, Hárai, Szivós 1-1

Korábbi vasárnapi eredmények:
B csoport:
Szerbia-Németország 17-3 (4-2, 5-0, 2-0, 6-1)
Oroszország-Görögország 7-6 (3-2, 0-0, 2-3, 2-1)
A csoport:
Spanyolország-Törökország 12-6 (5-2, 1-3,4-0, 2-1)