eur:
394.17
usd:
365.31
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Platini ráijesztett a lengyelekre és az ukránokra - robban a foci-Eb bombája?

Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint "rendkívüli módon javul a helyzet" a két év múlva esedékes kontinensviadal előkészületeit illetően, így egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy - az eredeti elképzelésnek megfelelően - Lengyelország mellett Ukrajnában is négy stadionban lehet majd mérkőzéseket rendezni.

"Úgy vehetjük, hogy mindkét országban négy-négy helyszín lesz, októberben összeállítjuk az Eb végleges programját" - nyilatkozott csütörtökön a francia sportvezető Monte-Carlóban, a Bajnokok Ligája csoportjainak sorsolását, illetve a pénteki Szuperkupa-mérkőzést megelőzően.

Korábban Platini ultimátumot adott az ukrán szervezőknek az előkészületek lassúsága miatt, s felmerült, hogy Lengyelországban esetleg hat stadiont vonnának be a lebonyolításba.

"Kijelenthetjük, hogy már nincs ultimátum - fogalmazott. - A stadionok és az utak elkészülnek, ugyanakkor tanácsadókat kérnek tőlünk. Harkivban például a repülőtér naponta tucatnyi járatot fogad, egy nagy mérkőzés napján viszont esetleg százat kell majd egy óra alatt. Szükségük van a helyieknek szakértőkre a sikeres rendezéshez. Korábbi rendezők esetében a szakembereink csupán néhány hónappal a rajt előtt kapcsolódtak be a munkába, most viszont már másfél évvel a kezdést megelőzően teszik. Ezeket az embereket mi fizetjük."

A jelenlegi állapotokat figyelembe véve Poznanban szeptemberben készül el a stadion, Gdanskban jövő év elején, Varsóban jövő júniusban, és bár Wroclawban vannak lemaradások, ott is jelentős az előrelépés, míg a donyecki aréna már elkészült, akárcsak a harkivi, a kijevi olimpiai stadion felújítása jövő júniusban fejeződik be, és jövő nyárra meglesz a lvivi aréna is.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×