eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Megfejtették Overdose titkát! Fotókkal

Overdose a vasárnapi Bestens - Pannónia Életbiztosító Díjban az előző évi budapesti futásához hasonlóan ismét elveszítette egyik patkóját. A PannoniaOverdose.hu közölt egy újabb lehetséges magyarázatot.

Bizonyára sokakban felmerült, miképpen lehetséges, hogy állandóan baj van Overdose patkóival. Mikóczy Zoltán ezt a lovára oly jellemző hatalmas lendülettel magyarázta, amelynek következtében a hátsó lábak gyakran hozzáérnek az elsőkhöz, s Dózi olykor lelépi valamelyik mellső patkóját. A PannoniaOverdose.hu most viszont egy másik lehetséges verziót is felvet.

A Kincsem Parkban a lovak kétezer méteres ellipszis alakú pályán futnak, a célegyenesnek nevezett alsó részébe csatlakozik be az egyenes pálya, melynek teljes hossza 1300 méter. Erről indult Overdose futama is. A két pályának már azért sem azonos a minősége, mert a lovak eltérő mértékben veszik igénybe, továbbá a körpálya újabb, a pályarekonstrukció során alakították ki, s ezáltal más talajszerkezetű.

Már korábban is említettük, hogy Dózi 400 méterrel a start után megtorpant az egyenes- és a körpálya ívének találkozásánál, ám akkor még nem kötöttük össze a tavalyi és az idei esetet - írta a PannoniaOverdose.hu.

Mikóczy Zoltán elmondta a PannoniaOverdose.hu-nak, hogy Overdose megtorpanásának oka pont a patkó elvesztése volt. Szinte ugyanott történt, ahol tavaly, amikor féltávnál, azaz 500 méterrel a start után esett le róla a patkó, de a felvételeken látszott, hogy az már korábban meglazult, majd egy darabig még kifordulva lógott a jobb első lábán, így vélhetően ugyanúgy az eltérő talajú pályaívek találkozásánál lazulhatott meg.

Stuart Packham kovács hétfő reggel új patkót ragasztott Overdose jobb első lábára, a patkolás Mikóczy Zoltán tájékoztatása szerint rendben zajlott, jól sikerült.

Nemzetközi figyelem

Az utóbbi évtizedekben, Overdose sikereit megelőzően magyar lovat elvétve említettek a Racing Post hasábjain, ha egyáltalán. A PannoniaOverdose.hu szerkesztői legalábbis March Groom 1997-es Baden-Badeni Fürstenberg Rennen (Group 3) győzelme mellett egyetlen más alkalmat sem tudnak felidézni.

Olyanra azonban biztosan nem volt példa, hogy beszámoltak volna egy magyar ló elhagyott patkójáról, és újrapatkolásáról. Talán ez is jelzi, hogy Overdose vasárnap mutatott teljesítménye a külföldi szakértőket is meggyőzte arról, hogy a magyar csodaló formája egyre jobb, és közelít ahhoz a szinthez, hogy újra a világ legrangosabb versenyeiben fusson. Érdemes tehát ilyen "apróságokkal" is foglalkozni vele kapcsolatban.

Overdose lába rendben van, miután könnyű győzelme során elveszítette egyik patkóját - ezzel a címmel közölt hírt a Racing Post augusztus 16-án, egy nappal azt követően, hogy tudósított Overdose 14. győzelméről.

Overdose, aki vasárnap a 15 hónapos kihagyás után 10 hosszas győzelemmel folytatta a visszatérését, a futam után jó egészségnek örvend, annak ellenére, hogy verseny közben elveszítette egyik patkóját a Kincsem Parkban - írta a Racing Post. A szenzációs magyar sprintert - akinek láb-problémái hosszú időre nyúlnak vissza - Amanda Perrett és Nick Gifford trénerek patkolókovácsa, Stuart Packham vizsgálta meg, aki kizárólag ezért utazott vasárnap Budapestre.

Packham így nyilatkozott: "Újrapatkoltam Overdose-t, és a patái most teljesen rendben vannak. Semmi problémát nem látok e tekintetben."

Overdose tizennégy egymás követő győzelem után áll majd rajthoz augusztus 29-én Baden-Badenben a Group 2-es Goldene Peitschében.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×