eur:
395.34
usd:
366.72
bux:
65166.76
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Phelps rémálmai ellenére újra 400 vegyesen úszik

Rémálmok gyötrik miatta, ennek ellenére két év után mégis rajthoz áll 400 m vegyesúszásban Michael Phelps, a szám világcsúcstartója.

A 14-szeres olimpiai bajnok sztár a pekingi nyári játékok után döntött úgy, hogy nem szerepel többet a "gyilkos" távon, most azonban meggondolta magát, és a szerdán kezdődő Csendes-óceáni úszóbajnokságon elindul 400 m vegyesen is. A 2008-as olimpián Cseh László előtt nyerte a számot.

"Soha nem zártam ki a lehetőségét annak, hogy majd egyszer újra indulok 400 vegyesen, most pedig úgy gondoltam, miért ne, veszítenivalóm nincs" - nyilatkozta az idén magához képest gyengébb formában versenyző Phelps. - Nagyszerű alkalom lesz, hogy felmérjem, mit tudok jelenleg ezen a távon, még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok a legjobb formában. Õszintén szólva izgulok, mert rémálmaim vannak, álmomban soha nem tudom leúszni a mell első 50 méterét."

A négyévente sorra kerülő bajnokságot ezúttal az amerikai Irvine-ban rendezik meg, ahol a világbajnoki címvédő Ryan Lochte számít mindkét vegyesúszó szám esélyesének, miután a két héttel ezelőtti országos bajnokságon simán legyőzte 200 m vegyesen Phelpset, s a 400 m aranyérmét is könnyedén gyűjtötte be.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×