Turi György: "Cseh Laci Magyarországon csak aranyéremért úszhat!"

Infostart
2010. augusztus 12. 15:00
"Nagyon izgultam" - vallotta be az InfoRádiónak Turi György, miután tanítványa, Cseh László megnyerte a 200 méteres vegyes úszást a margitszigeti Európa-bajnokságon. A mesteredző elárulta, "kicsit megremegett" a harmadik forduló után, ám amikor a magyar versenyző és az őt szorosan követő Markus Rogan elérte a táv felét, már érezte, hogy meglesz a győzelem. "Nagyon a helyén volt Laci szíve" - jegyezte meg.

A tréner arról is beszélt, hogy nagyon odafigyeltek Roganra, hiszen "ő volt az egyetlen, aki itt elkalapálta Lacikát". Turi György szerint az osztrák nagy figurája az uszodáknak, igazi showman, aki folyton ott sündörgött körülöttük, vicceket mesélt, és megpróbálta "kiénekelni a sajtot a szájukból".

Cseh László azt mondta, valamivel jobb időt várt magától, edzője ugyanakkor arról beszélt: mindenkinek meg kell értenie, hogy attól, aki négy év óta minden egyes Eb-n győz, nem lehet elvárni, hogy folyamatosan javuljon az összes eredménye. "A fő feladat - talán Gyurta Dani mondta higgadt fejjel -, az hogy megnyerd a versenyt" - tette hozzá Turi György.

A mesteredző szerint a 200 vegyes igazi taktikai küzdelem volt: ha nem lett volna komoly ellenfele, Cseh László talán más, hatékonyabb technikával úszik, ezúttal azonban demoralizálni kellett a versenytársat, meg kellett félemlíteni, hogy ne tudja a saját, gyengébb riválisaival szemben alkalmazott módszerét követni.

Turi György tanítványa vasárnap 400 méteres vegyes úszásban is rajthoz áll, erről szólva a mesteredző azt mondta: tudnia kell mindenkinek, hogy Cseh Laci Magyarországon csak aranyéremért úszhat.

Hanganyag: Farkas Dávid


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást