eur:
394.38
usd:
370.26
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Gerrard: "A magyarok tökös fiúk!"

A magyar labdarúgó-válogatott játékosainak egybehangzó véleménye szerint az együttesnek nem kell szégyenkeznie az angoloktól elszenvedett 2-1-es szerdai vereség miatt. A hazaiak góljait szerző Steven Gerrard szerint a magyarok "tökös fiúk".

"Nehéz mérkőzés volt, az angolok az elején ránk jöttek, de aztán szerencsére megnyugodtunk" - nyilatkozta a találkozó után Gera Zoltán csapatkapitány.

"A második félidőben már sokkal jobb volt az összjáték, ennek köszönhetően a vezetést is megszereztük. Sajnos nagyon korán jött az egyenlítés, majd a második góljuk. A végén kiegyenlíthettünk volna, igaz, ők is rúghattak volna még. Összességében szerintem azért nincs miért szégyenkeznünk, új kezdet, új kapitány, új keret, ennek ellenére természetesen nem vagyok elégedett, mivel kikaptunk." - mondta a válogatottba egy év után visszatért játékos, aki reméli, a svédek elleni szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőig sikerül kijavítani a hibákat.

Egervári Sándor a mérkőzést követő sajtótájékoztatón elmondta: a három hét múlva esedékes találkozón a válogatott gerincét várhatóan ugyanezek a futballisták adják majd.

Az angol média munkatársai nem igazán foglalkoztak a magyarokkal, így Fabio Capello szövetségi kapitányból csak annyit lehetet "kihúzni", hogy "kemény mérkőzést játszottak a magyar csapattal, amelynek nehéz volt feltörni a védelmét".

A helyi újságírókat sokkal jobban foglalkoztatta az, hogy vajon David Beckham lehet-e még válogatott, és meg is szerezték maguknak a csütörtöki címlapsztorit, ugyanis az olasz szakember kijelentette: a Manchester United és a Real Madrid korábbi csillagának "nincs jövője a nemzeti csapatban..."

Ezzel ellentétben a mérkőzés hőse, Steven Gerrard már készséggel beszélt az összecsapásról is:

"Fantasztikus érzés, hogy újra nyertünk. Külön örülök annak, hogy sikerült két gólt szereznem, a magyar csapat karakteres játékot mutatott be, tökös fiúk. Nehéz meccs volt, mert sokáig nem tudtuk feltörni az ellenfél védelmét. Nagyon jól jött a korai egyenlítés" - mondta a Liverpool sztárja.

Juhász Roland, a magyar válogatott hátvédje szerint egy rövid kihagyás okozta a vereséget, ugyanakkor dicsérte a csapat szervezettségét, valamint a fiatal játékosokat is.

"Lipták Zolival összesen két napunk volt arra, hogy gyakoroljunk, ennek ellenére úgy érzem, egész jól ment a dolog. Külön szeretném kiemelni Elek Ákost, aki szerintem remekül játszott, nagyszerű ütemben ért oda labdákra" - mondta a belga Anderlecht légiósa.

Vadócz Krisztián, az együttes középpályása szintén bizakodóan nyilatkozott:

"Ez volt az első és utolsó lehetőségünk, hogy az új szakmai stáb ötleteit kivigyük a pályára. Úgy érzem, helyenként sikerült jól játszani. Sajnos a végén azért kicsit felőrlődtünk, elfáradtunk. Három hét múlva már az utolsó bajnokságok is elindulnak, jobb formában lesznek a játékosok. Ez egy jó erőfelmérő volt, szerintem a svédek nem fognak jobban játszani, mint az angolok, így ha itt megálltuk a helyünket, szerintem ott is képesek lehetünk rá."

A magyar válogatott szeptember 3-án, Svédországban kezdi meg a 2012-es Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 18:04
×
×
×
×