NB I: Döntetlent játszott Pakson a címvédő

InfoRádió / MTI
2010. augusztus 8. 19:57
A címvédő Debrecen több mint hetven percig emberhátrányban játszva sokáig vezetett, ám végül 2-2-es döntetlent ért el a Paks vendégeként vasárnap a labdarúgó Soproni Liga második fordulójában.

Gyors gólváltással indult a mérkőzés, Kabát szép találatára Montvai válaszolt szinte azonnal. Az eredményes kezdés megadta a meccs alaphangját, mindkét csapat támadó szellemben próbált játszani, sok volt ugyan a hiba, de helyzeteket is láthattak a nézők mindkét oldalon.

Húsz perc után aztán emberelőnybe kerültek a hazaiak, ezt rögtön igyekeztek kihasználni, ám a lehetőségeik kimaradtak, néhány perc elteltével pedig kiegyenlítettebbé vált a játék. A szakasz hajrájában Simac szép egyéni megmozdulása révén a címvédő vonulhatott előnnyel az öltözőbe.

A fordulás után a vendégek az eredmény tartására törekedtek, és sokáig jól szűrték meg az erőtlen hazai próbálkozásokat. A hajrában mégis egyenlíteni tudott a Paks, mely aztán az utolsó pillanatig küzdött a győzelemért, ám meg kellett elégednie az egy ponttal.

Paksi FC-Debreceni VSC-TEVA 2-2 (1-2)
Paks, 3000 néző, V: Szilasi
Gólszerzők: Montvai (5.), Heffler (84., 11-esből), illetve Kabát (4.), Simac (39.)
Piros lap: Yannick (20.)