eur:
394.05
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A Debrecen a Loveccsel, a Győr a Dinamo Zagrebbel játszik

A Debrecen a bolgár Litex Lovecs, a Győr pedig a horvát Dinamo Zagreb ellen játszik majd a labdarúgó Európa Liga következő fordulójában. Mindkét magyar csapat hazai pályán játssza majd az első mérkőzését.

A Debrecen tavaly, a BL-selejtezőben is találkozott az akkori bolgár bajnokcsapattal, a Levszki Szófiával, s sikerrel vette az akadályt.

2010-ben a Litex Lovecs megnyerte a bolgár bajnokságot. Keretében két válogatott játékos van, a védő Plamen Nikolov (2008 óta 11-szer játszott a nemzeti tizenegyben), valamint a csatár Ivelin Popov, aki 15 válogatott meccsen 3 gólt szerzett. Popov szerepköre leginkább a debreceniek közül Dombi Tiboréra hasonlít.

A Győr a Dinamo Zagrebbel mérkőzésik majd, a horvát csapat az utóbbi években az MTK-val és a Zalaegerszeggel is vívott nemzetközi kupamérkőzést. Jó a mérlege a magyar csapatok ellen.
Játékosai közül különösen három futballista emelhető ki: a 100-szoros horvát válogatott, a korában az Intert és a Milant is megjárt, BL-győztes Dario Simic, a Liverpoolban is szerepelt Igor Biscan, valamint Tomislav Butina, a csapat válogatott kapusa.

Az Európa Liga további párharcai közül kiemelkedik a Palermo-Maribor párharc, a Videotont kiejtő szlovén alakulat olasz ellenfelet kapott.

A magyar játékost is foglalkoztató klubok közül Köteles László klubja, az RC Genk a portugál FC Portóval, Leandro csapata, az Omonia Nicosia az ukrán Metalliszttal, Sáfár Szabolcs egyesülete, az Austria Wien a görög Arisszal játszik.

Hajnal Tamás csapata, a Borussia Dortmund az azeri Qarabggal, míg Szabics Imre új klubja, a Sturm Graz a Juventusszal találkozik majd. Dzsudzsák Balázs és a PSV az orosz Szibirhez utazik majd.

Ebben a kupasorozatban az előttünk álló, augusztus 19-én és augusztus 26-án játszandó kör az úgynevezett playoff-kör. A párosítások győztesei, 37 csapat bekerül majd a csoportmérkőzéses szakaszba, amelyben csatlakozik hozzájuk a címvédő Atlético Madrid, valamint további tíz csapat, a BL playoff körének vesztesei.

A 48 csapatot majd 12 négyes csoportba osztják, így minden az Európa Liga csoportkörében szereplő együttes garantáltan játszik majd hat további találkozót.

Ugyancsak sorsoltak a Bajnokok Ligájában. A Debrecen óriási lehetőséget szalasztott el azzal, hogy nem lépett tovább a svájci Basel ellen - a moldáv Seriff Tiraspol nem tűnne verhetetlen ellenfélnek. Még akkor sem, ha a Seriff éppen a Győr leendő EL-ellenfelét, a Dinamo Zagrebet búcsúztatta az előző körben, tizenegyes-párbajban.

A Bajnokok Ligája playoffjában három magyar játékos lesz érdekelt: Juhász Roland az Anderlecht, Huszti Szabolcs, a Zenit, valamint Koman Vladimir a Sampdoria játékosa. Közülük, a paírforma alapján, Koman csapatának lesz a legnehezebb dolga.

A BL playoff párosítása
Bajnokok csoportja
FC Salzburg-Hapoel Tel-Aviv FC
Rosenborg BK-FC København
FC Basel-FC Sheriff
AC Sparta Praha-M©K ®ilina
FK Partizan-RSC Anderlecht

Nem bajnokok csoportja
Young Boys-Tottenham Hotspur
SC Braga-Sevilla FC
Werder Bremen-Sampdoria
FC Zenit-AJ Auxerre
Dinamo Kijev-AFC Ajax

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×