Európa legjobbjának akadt törleszteni valója a franciával

Infostart
2010. június 13. 09:01
Remek magyar sikereket hozott a moszkvai ökölvívó Európa-bajnokság, hiszen a 69 kg-ban szereplő Bacskai Balázs arany-, míg a 64 kg-os Káté Gyula ezüstérmet szerzett. Korábban a 91 kilós Darmos József egy bronzmedállal egészítette ki a magyar kollekciót.

Bacska Balázs remek bunyóval rukkolt elő a döntőben. Olyannyira, hogy a 8000 ezer fős orosz publikumot is maga mellé állította, így végül 12-1-es pontozással győzött. Ezzel karrierje első felnőtt világversenyes győzelmét gyűjtötte be, lekörözve édesapját, s egyben edzőjét Bacskai Imrét, aki Eb-ezüstig jutott pályafutása során.

A verseny után a győztes azt mondta: "Óriási boldogság, amit érzek, azt hiszem, a jó Isten velem volt. Akadt törleszteni valóm a francia sráccal szemben, mert 2005-ben, amikor legyőzött, nem viselkedett túl korrekten a szorítóban, átlépett rajtam, és fenéken billentett, amikor megcsúsztam, de most visszavágtam. A mérkőzés előtt nyugodt voltam, remek taktikát dolgoztunk ki, amivel érezhetően nagyon megleptem. Nem mentem előre, hagytam, hogy jöjjön, az ütőtávján belül maradtam, és sikerült néhányszor tisztán közbeszúrnom. Miután már előnybe kerültem, nagyon kedvezett nekem a helyzet, és jól ment a boksz is. Apunak megígértem, hogy egy hétig nála lehet az érmem, azután kapom meg én" - fejezte be a győztes versenyző nyilatkozatát.

Kovács László szövetségi kapitány szerint "Balázs nagyon szépen betartotta a taktikát, és gyönyörűen bokszolt. A francia nem tudott vele mit kezdeni, a végén kínjában táncolgatott már csak a ringben, de ez nem sokat ér."