Mezey György marad a Videoton vezetőedzője

InfoRádió / MTI
2010. június 9. 11:48
Mezey György marad a labdarúgó NB I-ben második helyen végzett Videoton FC vezetőedzője.

A 68 éves szakember a klub honlapjának elmondta, hogy a szakmai stáb az eddigi összetételben dolgozik tovább, az edzések hétfőn kezdődnek.

"A bajnokság vége óta folyamatosan tárgyaltam a tulajdonosi körrel, mert pontosan meg akartam ismerni a vezetés további, rövidebb és hosszabb távú terveit - nyilatkozott Mezey. - Ugyanakkor szerettem volna, ha ők is figyelembe veszik a véleményemet azzal kapcsolatban, hogy milyen feltételek mellett lehet egy nemzetközi szinten is helytállni képes csapatot összerakni. Miután ezeket a feltételeket megteremtették és mindannyian úgy látjuk, hogy a tervek reálisak, a kérdést, amely arra irányult, hogy az én irányításom mellett folytatódik-e a szakmai munka a klubnál, lezártuk."

Mezey hozzátette, hogy a csapat célja: "nemzetközi szinten minél jobban beásni magunkat az erősebb csapatok közé".

A fehérvári csapat 34 év után tudott ismét ezüstérmes lenni az élvonalban.