Megmenekült a Római Teniszakadémia, lesz Budapest GP

InfoRádió / MTI
2010. június 9. 17:38
A gátakon dolgozó emberek heroikus erőfeszítéseinek köszönhetően a dunai árvíz nem öntötte el a Római Teniszakadémia létesítményeit a Római-parton, így már nincs akadálya annak, hogy júliusban megrendezzék a 220 ezer dollár összdíjazású női tornát.

"Az Akadémia dolgozói, barátai és támogatói hősies munkájának következtében sikerült úrrá lennünk az elemeken, így lebonyolíthatjuk a viadalt" - mondta Márky Jenő versenyigazgató.

A budapesti torna a WTA Tour professzionális női versenysorozat magyarországi állomása, a Forma-1 mellett az egyetlen világszériás verseny, amely állandó helyszínnel és rendezési joggal rendelkezik.

Az idén 15. születésnapját ünneplő viadal július 5-11. között kerül megrendezésre, ahol Szávay Ágnes megvédheti az Asbóth József nevét viselő centerpályán tavaly telt ház előtt szerzett győzelmét.

Márky Jenő elmondta, hogy komoly erőfeszítésekkel, az RTA áldozatvállalásával sikerült itthon tartani a versenyt, amelyre az idén is rangos mezőny jön el:

"Itt lesz Ági döntőbeli ellenfele, a svájci Patty Schnyder, de mellette még több teniszcsillag is pályára lép majd nálunk."

A Budapest GP 15 éves története során - többek között - olyan világsztárok koptatták az Akadémia vörös salakját, mint a wimbledoni győztes cseh Jana Novotna, a horvát Iva Majoli, a Roland Garros bajnoka, a dél-afrikai Amanda Coetzer, a volt világelső szerb Jelena Jankovics és az orosz szépség, Anna Kurnyikova.

Tavaly ragyogó hazai sikernek tapsolhatott a zsúfolásig megtelt - éppen a versenyre elkészült - centerpálya közönsége: Szávay Ágnes Schnydert győzte le a döntőben, amelyről huszonnégy országban láthattak tv-közvetítést a nézők. A magyar teniszezőnek ez volt az egyetlen tavalyi WTA-tornagyőzelme egyesben.