A Loki nyerte az aranycsatát

InfoRádió / MTI
2010. május 7. 21:14
A címvédő és listavezető Debrecen hazai pályán 3-2-re legyőzte a tabellán második Videotont a labdarúgó Soproni Liga 27. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Nagyszerű hangulatban, telt ház előtt kezdődött az aranycsatának aposztrofált mérkőzés, amelyet a Debrecen kissé megilletődötten kezdett, és ezt kihasználva a vendégek hamar vezetéshez jutottak.

Ez felébresztette a hazaiakat, és így Magyarországon ritkán látható nagy iramú és színvonalas összecsapás bontakozott ki, amelyen a kapuk felváltva forogtak veszélyben. A hajdúságiak előbb egyenlítettek, majd a játékrész hajrájában egy szép akció végén a vezetést is megszerezték.

A folytatásban a Videoton nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, kísérleteit hamar siker koronázta. Ettől kezdve - bár az iram változatlan maradt - a játékosok pontatlanabbul futballoztak, ez a kevesebb helyzetben is megnyilvánult.

A piros-fehérek aztán a hajrá előtt - némileg szerencsésnek tűnő góllal - váratlanul ismét előnybe kerültek. Ezt követően okosan és taktikusan tördelték a játékot és őrizték az eredményt, a Videoton nem tudott kibontakozni, és egyenlítenie sem sikerült.

A hajdúságiak a győzelemmel négy pontra növelték előnyüket a fehérváriakkal szemben három körrel a bajnokság vége előtt. A vendégek kedden, 19 forduló után kaptak ki, és most ismét vereséget szenvedtek.