eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Triatlonviadal Budapest belvárosában

A környezetvédelem jegyében rendezik meg a triatlon világbajnoki sorozatának döntőjét szeptember 8. és 12. között Budapesten - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Triatlon Szövetség elnöke. A sportesemény helyszínei a fővárosban a Kopaszi-gáttól a Szent István Bazilikáig érnek.

A triatlon természetközeli sport, hiszen az úszás, a kerékpározás és a futás egyaránt akkor igazán élvezetes, ha szép környezetben teszi az ember - mondta Lányi András, a hazai szövetség elnöke.

A sportvezető hozzátette: a kezdeti gondok jelentős része mostanra megoldódott, a versenyhelyszínek véglegesnek tekinthetőek. Zajlik az engedélyeztetés is, de várhatóan nem lesz fennakadás, így minden jelentősebb akadály elhárult a rendezés elől.  Az elnök beszámolója szerint a 426 milliós költségvetésből is már csak mintegy 40 millió forint hiányzik.

A sorozatban olyan versenyhelyszínek vannak, mint Madrid vagy Sydney, így olyan pályát és befutót kellett kijelölni, amely érdekes és egyben értékes, hiszen világszerte várhatóan 200 millióan követik majd nyomon élőben a televíziós közvetítést - jelentette ki Lányi András.

A 1,5 km-es úszást a Lágymányosi-öbölben, a Kopaszi-gátnál rendezik. A kerékpározás 40 kilométerét onnan a Lánchídig a budai rakparton tekerik le a versenyzők, majd a pesti rakparton egészen a Margit hídig elbringáznak érintve a Parlament épületét is.

A kerékpározás és futás közötti depó a Roosevelt téren lesz, míg az utolsó, 10 km-es futószám a belváros utcáin zajlik, és az útvonal érinti a Szent István Bazilikát is. Az eseményre csaknem négyezer indulót várnak.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×