eur:
394.72
usd:
370.35
bux:
65325.36
2024. április 19. péntek Emma

Aggodalom a Ferrarinál, öröm a McLarennél

Amíg a McLarennél a Formula-1-es Kínai Nagydíjon aratott kettős sikert ünneplik, a Ferrarinál már az idény negyedik futama után tarthatnak attól, hogy megromolhat a két pilóta, Fernando Alonso és Felipe Massa viszonya. A mozgalmas sanghaji futamon ugyanis a kétszeres világbajnok spanyol versenyző a bokszutca bejárata előtt, kevéssé elegáns manőverrel előzte meg brazil csapattársát.

Szabályosan előzte meg csapattársát, Felipe Massát a bokszutca bejáratánál Fernando Alonso a hétvégi Kínai Nagydíjon, bár a manőver nem volt elegáns - mondta az InfoRádiónak az A5.hu autós portál rovatvezetője.

Az esettel kapcsolatban a brazil versenyző azt mondta, a Alonso azért tudott mellé kerülni, mert a célegyenes előtti utolsó hajtűkanyarban ráhajtott egy tócsára és kipörögtek a kerekei. Farkas Péter szerint emellett Massa azért sem keménykedett, mert nem gondolta, hogy a spanyolt éppen ugyanakkor hívják ki kerékcserére.

A súlyos tavalyi, hungaroringi balesete után visszatért Massa nyíltan nem elégedetlenkedett a történtek miatt, ám a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali egy interjúban úgy fogalmazott, megérti a pilóta érzéseit. Ez nyilván arra utal, hogy a brazil nem volt túl boldog - fűzte hozzá a Formula-1-es szakíró.

Leszorítósdi

A másik vitatott incidens a mclarenes Lewis Hamilton és a red bullos Sebastian Vettel között játszódott le a 19. körben. Az angolt a szerelői éppen akkor engedték ki a kerékcseréről, amikor német ellenfele a csapat boksza előtt járt, így a két autó hosszú métereken át egymás mellett haladt, egészen a kijáratig.

A sportfelügyelők az eset miatt mindkettejüket megrótták. Hamilton annak ellenére nem vette el a gázt, hogy nagyon közel húzott el a szerelőktől, és esélye sem volt arra, hogy megelőzze Vettelt, hiszen a bokszutcában sebességkorlátozás van érvényben. A német viszont szemlátomást leszorította a kijelölt sávról az angolt annak érdekében, lassításra kényszerítse - magyarázta Farkas Péter.


A szakíró szerint meglepetés, hogy a McLarennek nem az eddig is az istállónál versenyző Hamilton, hanem csapattársa, Jenson Button szerzett győzelmet - ráadásul kettőt.

A versenyzésükön is jól látszik a két angol közötti mentalitásbeli különbség: Hamilton forrófejű, Button pedig mesteri stratégiai döntéseket hoz menet közben - fűzte hozzá az A5.hu rovatvezetője.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×