Ezer kilométert buszoznak Messiék

Infostart
2010. április 19. 11:38
Megrendezik a keddi és a szerdai labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntő-mérkőzéseket az izlandi vulkánkitörés miatt bevezetett légtérzár ellenére. A Barcelona busszal indult el Milánóba.

Az eredeti időpontban rendezik meg az Inter-Barcelona és a Bayern München-Lyon meccseket a labdarúgó Bajnokok Ligájában - közölte az UEFA.

A szervezet közleménye szerint mindkét vendég együttes megtette a szükséges intézkedéseket, hogy időben odaérjen a meccs helyszínére. A vulkáni hamufelhő miatt bevezetett légtérzár következtében sem a Barcelona, sem a Lyon nem tudott repülővel elutazni, mindkét alakulat busszal vágott neki az útnak.

A címvédő katalán együttes vasárnap két busszal indult el. A csapat Cannes-ban szállt meg, így nem egyszerre tették meg a közel ezer kilométeres távot. A barcelonai Sport című lap meg is jegyzi, a döntőig vezető út nem is lehetne nehezebb.

A Lyon hétfőn délután több minibusszal indul el Münchenbe, a szerdai, Bayern elleni mérkőzésre.

Az UEFA közölte azt is, a két csütörtöki Európa Liga-elődöntővel kapcsolatban később hoznak döntést. A Liverpoolnak Madridba, a Fulhamnek pedig Hamburgba kellene eljutnia valahogy.