eur:
395.49
usd:
366.56
bux:
65613.08
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A Real Madrid magyarországi mérkőzésén Kassai Viktor lesz a játékvezető

Puskás Ferenc csütörtökön esedékes 87. születési évfordulója kapcsán több megemlékezés és személyéhez köthető program lesz szerte az országban. A Puskás Suzuki Kupa pénteki nyitómérkőzése a Puskás Akadémia-Real Madrid összecsapás lesz.

Az eseménysorozat már szerdán megkezdődik, a kispesti Szegfű utcai Általános Iskolában - ahol az Aranycsapat legendás futballistája tanult - megkoszorúzzák emléktábláját 11 órától. Szintén ezen a napon a New York Palotában 18 órakor nyitják meg azt a képzőművészeti kiállítást, amelynek alkotásait Puskás ihlette, és kortárs művészek festményei és szobrai kerülnek bemutatásra.

Csütörtökön 19 órakor lesz a hagyományos megemlékezés a Budapest Honvéd és a Real Madrid egykori sztárjának sírhelyénél, azaz a Szent István Bazilikában, ezen részt vesz a pénteken kezdődő Puskás Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgótorna hat meghívott csapata is. Ezt követően 20 órától a Puskás Pancho Sport Pubban kerül sor a születésnapi fogadásra, amely ezúttal a Puskás Suzuki Kupa megnyitója is lesz egyben.

A torna pénteki Puskás Akadémia-Real Madrid nyitómérkőzésén a nyári dél-afrikai világbajnokság játékvezetői keretébe is beválasztott Kassai Viktor fújja majd a sípot 13 órától. Az esemény minden találkozóját ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők. A hat csapatot két csoportba osztották, s az első helyezettek vívják majd hétfőn a döntőt.

Szintén hétfőn a Puskás Suzuki Kupa helyosztói és fináléja előtt öregfiúk tornát is rendeznek. Ezen pályára lép az újságíró-válogatott, a Magyar Suzuki Rt. csapata, a 25 éve UEFA Kupa-döntőt játszott Videoton, valamint a Puskás Akadémia együttese, amelyben Orbán Viktor korábbi miniszterelnök, a Fidesz elnöke és az akadémia alapítója is szerepel majd.

A Puskás Suzuki Kupa helyosztóit, valamint a döntőt a Sport2 élőben közvetíti. Az eseményen 2008-ban a Real Madrid, tavaly pedig a Ferencváros alakulata diadalmaskodott.

A Bozsik Stadionnál lévő Puskás-emléktáblát szombaton 14:30-tól koszorúzzák meg.

A Puskás Suzuki Kupa programja:
-------------------------------
csoportmérkőzések:
péntek:
Puskás Akadémia-Real Madrid 13 ó
Ferencváros-AC Milan 15
szombat:
Ferencváros-Budapest Honvéd 12:30
Puskás Akadémia-Panathinaikosz 14:30
vasárnap:
Real Madrid-Panathinaikosz 12:30
AC Milan-Budapest Honvéd 14:30

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×