eur:
395.07
usd:
365.68
bux:
65441.16
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Bátor húzással lett első Button

Remek taktikai húzás segítette győzelemhez a címvédő Jenson Buttont az Ausztrál Nagydíjon: a McLaren versenyzője akkor váltott slick gumira a szemerkélő esőben, amikor ezt más még nem merte megtenni. A második helyen a 9. pozícióból rajtoló renault-s Robert Kubica végzett, míg a harmadikon a sokat hibázó ferraris, Felipe Massa végzett. Sebastian Vettel ezúttal nem tudta befejezni a futamot.

Nyári zápor áztatta pályán vágtak neki a versenyzők az idén második Formula-1-es futamának az ausztráliai Melbourne utcáin. A pole pozícióból, akárcsak Bahreinben, ezúttal is a Red Bull német pilótája, Sebastian Vettel várhatta a rajtjelet, mellőle csapattársa, a hazai közönség előtt szereplő Mark Webber, míg a második sort az idénynyitó győztese, a ferraris Fernando Alonso, és a világbajnoki címvédő, Jenson Button foglalta el.

Igen ritka, hogy a melbourne-i ring első kanyarján baleset nélkül húzzon át a mezőny: Vettelnek és a mögötte érkező, az ötödik helyről remekül rajtoló Felipe Massának nem akadt problémája, Webber és Alonso viszont lemaradt. A spanyol gondjai pedig csak szaporodtak, amikor a jobb oldalán érkező Button nekikoccant, a Ferrari pedig keresztbe állt a pályán, a fűre lökve a balról támadó Michael Schumachert is (Mercedes). A kör végén a hétszeres világbajnok kénytelen volt a boxba hajtani új első szárnyért.

A mezőny vége sem úszta meg ütközés nélkül: Kobajasi Kamui (Sauber) irányíthatatlanná vált autója a jobb oldali gumifalba vágódott, majd átrepült az aszfaltcsík fölött, eltrafálta az éppen érkező Nico Hülkenberget. Mindkét pilóta kénytelen volt feladni a futamot, produkciójuk nyomán pedig megérkezett a biztonsági autó, amely a negyedik kör végén tért vissza a boxba.

Fordulat

Az 5. kör végre másfajta akciót is hozott, amikor Robert Kubica két alkalommal is megpróbálta megelőzni Mark Webbert, ám az ausztrál sikerrel védte ki a támadásokat. A következő kör viszont már nem róluk, hanem Jenson Buttonról szólt, akit a boxba hívott a versenymérnöke, hogy a még mindig szemerkélő esőben az intermediate abroncsait slickekre cseréljék a szerelők. Visszatérése után az angol első percekben többször is megjárta a füves bukóteret, de a száradó aszfalton egyre gyorsabb lett.

A 9. körre a két Red Bullon kívül mindenki feltetette a lágyabb keverékű slick gumikat. Vettel a 10. körben döntött úgy, hogy - bár csapata korábban jelezte, hogy újabb eső várható, ezért vigyázzon az átmeneti abroncsokra -, inkább vált. Később csapattársa is követte a példáját, a 12. körben így az első helyre visszatért német mögött Button, Kubica, Nico Rosberg (Mercedes) és Massa autózott.

A 14. körre a rajt utáni balesetet követően jócskán hátracsúszott Alonso már pontszerző helyre ért, sőt, Rubens Barrichellót (Williams-Cosworth) megelőzve már a nyolcadik volt, míg az ugyancsak szerencsétlenül járt Schumacher a 13. helyen autózott. Rövidesen újra eleredt az eső, ezúttal azonban nem volt szükség kerékcserékre. A következő körök Massa, Webber, Lewis Hamilton (McLaren) és Alonso vetélkedéséről szóltak - a nézők végre újra valódi akciókat láthattak a meglehetősen unalmas bahreini verseny után.

Újabb drámák

Úgy tűnik, Vettellel ismét a technika ördöge babrált ki: a német a 26. körben, senkitől sem zavartatva haladt az élen, amikor hirtelen a sóderágyba hajtott ahelyett, hogy bevett volna egy jobbkanyart. A versenyző rádión azt jelentette mérnökének, hogy a fék hibásodott meg; kiesése nyomán immár Jenson Button vezette a mezőnyt, a nyomában Kubica, Hamilton, Rosberg, Webber, Massa és Alonso autózott.

A következő körök ismét akciót hoztak az élmezőnyben: előbb Hamilton próbálta megelőzni Kubicát, majd a kerékcseréje és egy hiba után Webberrel kellett megküzdenie. Az ausztrálnak sikerült ugyan elmennie mellette, de ő is lecsúszott az ívről, így 2008 világbajnoka azonnal visszaszerezte az ötödik helyet.

A 40. körre Button már 12 másodperccel vezetett Kubica előtt, akit Massa és Alonso követett szorosan. Hozzájuk Hamilton igyekezett felzárkózni, ami rövidesen sikerült is neki, megelőzni azonban nem tudta a spanyolt. Az utolsó előtti, 57. körben aztán, amikor az angol kívülről próbálta - sikertelenül - megelőzni a ferrarist, a mögötte érkező Webber pedig hátulról telibe találta és a sóderágyba lökte.

Míg Hamilton nagy nehezen visszaevickélt a pályára, Webber a depóba hajtott első szárnyért. Közben Button megnyerte a nagydíjat és boldogan dicsérte versenymérnökét, amiért rábeszélte a kerékcserére.

A győzelemért járó 25 ponttal a címvédő feljött a tabella harmadik helyére, előtte a 37 pontos Alonso, illetve a 33 pontos Massa áll.Végeredmény
1. Button McLaren-Mercedes 1h33:36.531
2. Kubica Renault + 12.034
3. Massa Ferrari + 14.488
4. Alonso Ferrari + 16.304
5. Rosberg Mercedes + 16.683
6. Hamilton McLaren-Mercedes + 29.898
7. Liuzzi Force India-Mercedes + 59.847
8. Barrichello Williams-Cosworth + 1:00.536
9. Webber Red Bull-Renault + 1:07.319
10. Schumacher Mercedes + 1:09.391
11. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari + 1:11.301
12. De la Rosa Sauber-Ferrari + 1:14.084
13. Kovalainen Lotus-Cosworth + 2 kör
14. Chandhok HRT-Cosworth + 4 kör

A pontverseny állása két futam után
Pilóták
1. Alonso 37
2. Massa 33
3. Button 31
4. Hamilton 23
5. Rosberg 20
6. Kubica 18
7. Vettel 12
8. Schumacher 9
9. Liuzzi 8
10. Webber 6
11. Barrichello 5

Csapatok
1. Ferrari 70
2. McLaren-Mercedes 54
3. Mercedes 29
4. Red Bull-Renault 18
5. Renault 18
6. Force India-Mercedes 8
7. Williams-Cosworth 5

Következő futam: Maláj Nagydíj, 2010. április 4.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×