eur:
393.75
usd:
365.18
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Gólgazdag meccsen győzött a Videoton

A Videoton 4-2-re győzött a Haladás ellen hazai pályán a labdarúgó NB I 20. fordulójának nyitómeccsén. A fehérvári együttes ezzel az élre állt.

A kiesés elől menekülő Haladás a biztonságra törekedett a bajnokaspiráns Videoton ellen, de a szombathelyiek csak a 30. percig őrizték sikerrel a döntetlent, ráadásul ekkor Guzmics segítette vezetéshez a hazaiakat. A Haladás egyébként jól szűrte az akciókat, de a pontrúgásokkal nem tudott mit kezdeni. A Videoton két szabadrúgása is gólt eredményezett, mindkétszer Nikolic talált a hálóba.

A második félidőben is uralta a játékot a Fehérvár és újabb gólt szerzett, igaz ehhez Guzmics második szerencsétlen mozdulata kellett. A találkozó hajrája előtt a semmiből szépített a Szombathely egy kezezés miatt megítélt büntetőt értékesítve, majd kilenc perccel a vége előtt szorosabbá tette a meccset. A Haladás azonban nagyon későn ébredt, így a Videoton 4-2-es győzelme megérdemelt.

A Videoton szurkolók egyetlen bánata az lehet, hogy megszakadt a csapat hat bajnoki találkozón át tartó gólmentes sorozata. A fehérváriak legutóbb a 13. fordulóban, a Vasas 4-2-es legyőzésekor kaptak gólt.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×