eur:
394.33
usd:
370
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Nagy hajrával és Pálinger bravúrjaival fordított a Győr

A 35 percig gyengén, majd utána szenzációsan játszó Győr 25-23-ra nyert a vendég szlovén Krim Ljubljana ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének 1. fordulójában

Kapusbravúrokkal indult a csata, és ez annyira elkényelmesítette a védelmeket, hogy a folytatásban potyogtak a gólok.

Eleinte felválta találtak be az együttesek, majd a 12. percben lépéselőnybe került a nagy iramot diktáló, eléggé agresszív Ljubljana, amely 10-7-re megugrott. Időt kért a nagyon rosszul védekező és gyengén támadó ETO, ám még nagyobb lett a különbség, mert csak Amorim nyújtott elfogadható teljesítményt.

Konkoly Csaba vezetőedző rengeteget cserélt, ám a hazaiak erejéből kizárólag arra futotta, hogy ne legyen szinte ledolgozhatatlan a hátrányuk a szünetre.

A második félidő eleje sem az ETO szája íze szerint alakult: az első három gólt a Ljubljana dobta. Régen játszott már ilyen rosszul a magyar bajnok, a lelkes közönség ébresztőt fújt. Közben kiállították a Krim magyar légiósát, Zácsikot.

Ez felért egy "harci indulóval", és Spiridon vezérletével beindult a győri henger. Öt perc alatt 11-17-ről 17-19 lett az állás, vagyis ismét minden nyílttá vált. A szerencsével sem állt hadilábon a hazai gárda, többször a kapufa mentett Pálinger helyett.

Negyedórával a vége előtt 20-19-re felzárkózott az ETO, kisvártatva pedig - emberhátrányban (!) - jött az egyenlítés. A lendületben maradó Győr a vezetést is átvette, miközben már Pálinger is sok fontos lövést megfogott. Időt kért a gödörbe került szlovén bajnok, amely 12 perc alatt csak kétszer volt eredményes. Szívósan küzdöttek a vendégek, keményen tapadtak a Győrre, és hogy legyen egy kis pihenő a nagy rohanásban, ismét időt kért Konkoly.

Négy és fél perc volt hátra ekkor, 24-22-t mutatott az eredményjelző. Nem adta fel a Krim, majdnem egyenlített, de Pálinger büntetőt fogott, aztán ismét a kapufa "sietett" a segítségére. Ezzel el is dőlt a két pont sorsa.

A Győr jövő szombaton a norvég Larvik otthonában vendégszerepel.

Női BL, középdöntő, I. csoport, 1. forduló:
Győri Audi ETO KC-Krim Ljubljana (szlovén) 25-23 (11-14)


Vasárnap:
HC Leipzig (német)-Larvik (norvég) 15 ó

A II. csoportban:
Dinamo Volgograd (orosz)-Viborg (dán) 29-30 (16-20)

Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×