eur:
395.48
usd:
366.78
bux:
65434.92
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Most Gentile lehet a Juventus megmentője, de Benítez az igazi kiszemelt

Olasz lapértesülések szerint Claudio Gentile lehet a Juventus új vezetőedzője, ugyanis Ciro Ferrarát a csütörtök esti, Inter elleni kupameccs után menesztik. A hírek szerint a korábbi torinói kedvenc csak a nyárig venné át a csapatot, a zebramezesek első számú kiszemeltje továbbra is Rafael Benítez.

Gentilére vár a Juve - ezzel a címmel jelent meg a La Gazzetta dello Sport című lap csütörtökön. Az újság értesülései szerint az 56 éves tréner találkozott korábbi csapattársával, Roberto Bettegával, a klub egyik vezetőjével, és a megbeszélésen az egyesület pénzügyi helyzete mellett taktikáról és technikai részletekről is szót ejtettek.

A sajtóhírek arról szólnak, a Juventus vezetői először Giovanni Trappatonit környékezték meg, ám a szakvezető jelezte, nem kívánja elhagyni az ír válogatott kispadját, vagyis nem tér vissza Torinóba.

Ekkor esett a választás Gentilére, aki kötődik a Juventushoz, hiszen 1973 és 1984 között 283-szor szerepelt az együttesben. Az 56 éves edző legutóbb az olasz utánpótlás-válogatottat vezette, de klubcsapatnál még nem dolgozott. Hivatalos kinevezése a csütörtök esti Inter elleni kupameccs után várható, vagyis az lehet Ciro Ferrara utolsó meccse a kispadon. A fiatal edző menesztése hetek óta a levegőben lóg, ugyanis a Juve a remek idénykezdet után visszaesett, nem jutott tovább a BL-ből, a bajnokságban pedig a hatodik helyre csúszott vissza.

Az 1982-es világbajnok Gentile az idény végéig kapna bizalmat, és az az elvárás vele szemben, hogy legalább a negyedik helyre kormányozza az együttest. Fő riválisa Alberto Zaccheroni lehet, aki korábban a Milan, az Inter és a Lazio edzője is volt.

Nyáron aztán újabb tréner kezdheti meg a munkát Torinóban, a vezetők fő kiszemeltje Rafael Benítez, a Liverpool menedzsere. Az Il Corriere dello Sport úgy tudja, a Juventus elnöke, Jean-Claude Blanc Angliába is utazott, hogy tárgyaljon a spanyol edzővel. A klub évi 3 millió eurós fizetést kínál Beníteznek, ami kevesebb ugyan, mint liverpooli keresete, de a kedvezőbb adózás miatt nem járna rosszabbul.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Sorra válnak meg a külföldiek a Velencei-tó melletti ingatlanjaiktól

Sorra válnak meg a külföldiek a Velencei-tó melletti ingatlanjaiktól

A Velencei-tó környéke viszonylag könnyen vészelte át a lakáspiac tavalyi ledermedését. Nagy szerepe lehet ebben annak, hogy a tó partjára már nem elsősorban üdülőhelyként, hanem egy tiszta, békés, ám mégis nagyvárosközeli lakóövezetként tekintenek az otthont keresők. A külföldi ingatlantulajdonosok viszont most egyértelműen az eladói oldalon jelennek meg - derül ki az OTP Ingatlanpont szakembereinek tapasztalataiból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×