Gyurta: Nem Cseh László legyőzése a presztízs

Infostart
2009. december 18. 11:03
Óriási előrelépésnek tartja Gyurta Dániel, hogy a 100 méteres mellúszásban is érmet sikerült szereznie az isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságon. A Jövő SC versenyzője csütörtök este vehette át az év férfi sportolójának járó díjat a Sportcsillagok Gálaestjén.

A legemlékezetesebb pillanat Gyurta Dániel számára idén az volt, amikor milliméterekre a mögötte tempózó amerikai Eric Shanteau-tól elérte a falat, és megnyerte a 200 mell döntőjét.

A Jövő SC úszója, miután átvette az év férfi sportolójának járó elismerést, az InfoRádiónak elmondta: óriási előrelépés számára, hogy az isztambuli világbajnokságon 100 méteren is sikerült érmet - méghozzá ezüstöt - szereznie.

Gyurta Dániel Törökországban eredményeit tekintve felülmúlta Cseh Lászlót, ám mint mondta, számára nem ez a presztízskérdés, hanem az, hogy a világversenyeken ott lehessen a dobogó legfelső fokán.

Az úszó reméli, hogy a jövő nyári, budapesti Európa-bajnokságon nemcsak a két mellúszó-számban, hanem - Cseh Lászlóval, Takács Krisztiánnal és Pulai Bencével - a vegyesváltóban is el tud majd indulni.

Gyurta Dániel szerint sikere titka részben az évek óta tartó munka, illetve az edzőjével ápolt kapcsolat. Megjegyezte: a felkészülés során mindig vannak nehéz pillanatok, de egy sportoló mindig látja maga előtt a célt, és mindent megtesz, hogy elérje azt.

Hanganyag: Farkas Dávid


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást