eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Új pontszámítási rendszer a Formula-1-ben

Új pontszámítási rendszert fogadott el a Formula-1-ben a Nemzetközi Automobil-szövetség. Ennek alapján a futamgyőzelemért 25 pont jár majd a jövő évtől, és az első 10 versenyző kap pontot.

A Nemzetközi Automobil-szövetség és a csapatok javaslatára a Motorsport Világtanács megváltoztatta a Formula-1-es világbajnoki sorozat pontrendszerét.

A jövő évtől a futamgyőzelemért 25 pont jár majd, a második 20-at, a harmadik 15-öt kap. Az eddigi nyolccal ellentétben az első tíz versenyző kap pontot, a negyedik 10-et, míg a tizedik egyet.

A változtatásra azért volt szükség, mert jövőre immár 13 csapat 26 versenyzője indul az F1-ben, ami 1995 óta a legnagyobb létszám a száguldó cirkuszban.

A Világtanács a versenynaptárban is eszközölt módosítást, amely szerint az Abu-Dzabi Nagydíj lesz az idény utolsó futama a korábban kijelölt Brazil Nagydíj helyett. A dél-amerikai viadalra a befejező verseny előtti hétvégén kerül sor. Ismét lesz új helyszín a naptárban, a Koreai Köztársaságban ugyanis jövőre rendezik meg az első Forma-1-es futamot. A szezon Bahreinban rajtol március 14-én

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×