A két angol sztárcsapat az utóbbi időben szinte minden évben összekerült a BL-ben, és a legutóbbi két alkalommal a londoniak jutottak tovább.
Újabb városi derbi lehetősége
Az Everton is az Európa Ligában vitézkedik, így a két rivális ebben a sorozatban is összekerülhet. A fő vetélytárs legyőzése plusz erőt adhatna a Liverpoolnak.
Nyerhetnek egy trófeát
2005 után ismét egy nagy trófeát nyerhet a Benítez-csapat, és elmondhatná magáról, elsőként gyűjtötte be az Európa Ligát. A játékosok nyilatkozatai alapján mindent meg is tesznek ezért.
Kevésbé fáradnak el a kezek
Az EL-serleg jóval könnyebb a BL-trófeánál, így a labdarúgók könnyebben emelhetik a magasba azt jövő májusban.
A német sör finomabb
Az EL döntőjét Hamburgban rendezik, a BL-finálénak pedig Madrid ad otthont. A szurkolók Németországban finomabb sörökkel hangolhatnak a meccs előtt.
Kevesebb bevétel, kevesebb rossz igazolás
A BL-kiesés miatt fontmillióktól esik el a Liverpool, de ha a szurkolók arra gondolnak, hogy Rafael Benítez az eddig bevételből sem tudta jól megerősíteni a keretet, akkor már olyan sok okuk nincs aggodalomra. Most kevesebb pénzből gazdálkodhat a spanyol tréner, így nem lesz módja a Ryan Babel-, Andrij Voronyin-, Mark Gonzalez- vagy Luis Garcia-szintű melléfogásokra.
A bajnokságra összpontosíthatnak
A Liverpoolnak több energiája marad a Premier League-re, és ez rá is fér a csapatra, hiszen jelenleg a hetedik helyen áll.
Csökkenhet a bűnözési mutató
Kevésbé aggódhatnak a Liverpool játékosai, akiknek házát gyakran akkor rabolták ki betörők, amikor BL-meccset játszottak.
Fellélegezhetnek a lemezlovasok
A kiesés után természetes, hogy Steven Gerrard nem ment ünnepelni abba a southporti klubba, ahol tavaly összetűzésbe került egy DJ-vel.